Álomkék
L'art pour l'art
És elképzeltem, hogy mi az, mire sosem vágyom:
Ha az ablakon át bejönne hozzám
Hirtelen egy kék színű lány,
Úgy megijednék!
Kék színű nő, kék fején kék színű hajjal,
Kék szájában csillogó kék fogakkal,
Letépné a pizsamámat,
És mohón, mint egy állat
Szexuálisan molesztálna,
Majd jóllakottan továbbállna.
Másnap reggel látnám, hogy megfertőzött,
Egész bőröm kékre színeződött,
Ott állnék kéken, mint a szilva,
Többé nem lennék megpuszilva.
Mit szólna így hozzám a többi ember,
Mit mondhatnék, mi lett a bőrszínemmel,
Szégyellném a történetet,
Kerülném az embereket,
Nem járnék társaságba,
Kék lennék, akár egy bálna.
(Most pedig ezt az unalmas zenei részt kihasználva
tekintsék meg a világ leggyorsabb kulisszák mögötti átöltözését.
Ne keressenek mélyebb értelmet abban, hogy most miért vagyok szkafanderben,
és ezzel a XIV. Lajos-korabeli jelmezzel sem akarok hátsó gondolatokat ébreszteni.
És most hoppá, vissza is öltöztem az eredeti ruhámba.)
Nem volnék szép szerintem középkéken,
Jobb így nekem azt hiszem, kérem szépen.
Kár volt ezt elképzelni,
Nem is várta tőlem senki.
Annak viszont örülhetek,
Hogy nem esett meg ez az eset,
Kár volt ezt elképzelni,
Nem is várta tőlem senki.
Kár volt ezt elképzelni,
Nem is várta tőlem senki.
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: Laár András
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 3090