Súly

Cupi

Májkot vettem kézbe, mert azt mondtam hogy mérne’
Szarom le, mit gondolsz, mert én úgy érzem, megérte
De nem tudom, ki az, ki zeném valójában kérte
De én csak azt akarom amit elkezdtem az menjen majd végbe
Csalódtam a családban, a csonkában, a barátba’
Csalódtam azokban, akiknek megbíztam a szavába’
Ha választani kellene, akkor most megbecsülés kéne
Az igaz barát nem megy el, helyére nem jön senki képbe
Nem kell nekem vezető szerep a crew-ban, vagy a falkában
Akármennyit iszok, akkor sem lesz szesz a Fantában
Sem pedig a kólában, mikor eljön majd az órában
A perc amire vártál, mert készen még nem álltál
És lehet hogy nem az vagyok akinek te engem vágytál..(aha)


Engem a szív visz előre, mert én így vagyok biztonságban
Szeretteim között úgy érzem, hogy biztonság van
Hiányomat érzem még a magabiztosságban
Egy darabkát ott hagytam én minden csinos lányban
Ám. Távoztak ők is, bennük elvesztek a darabok
Ezekből nem kapok vissza, ezen már hiába agyalok
Csak szeretném, ha szeretnének, ez a legfőbb vágyam ám,
Bár nagyon-nagyon szeret engem anyu és a nagymamám
Persze én is őket, de nem úgy, mint barátnőket
Hanem pontosan úgy, mint ahogyan kell a szülőket
Erőt és egészséget, én csak ezt kívánom nekik
Azért mert ők azok, akik ezt igazán megérdemlik
Aha. Akik ezt igazán megérdemlik, mert ők tényleg megérdemlik..


Refr.:
Talán túl nehéz a súly, de lesz könnyebb ezentúl
Csak felejtsd el az egészet, és nézzél ezen túl
Szeretteid mellett menni fog, nekem ezt hidd el
Segíteni fognak neked, mert szerintem így fair
előadó: Cupi
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: Cupi

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 2228
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i