melyk vágányról indul az életed?
kérdezte lassan, törődve, miután
besűrített magába pár bort és a végtelent
is beporozta, mégis egyedül állt csupán
a placcon, egy könyv volt a kezében
kicsit borfoltos és szamárfüles
de látszott rajta, hogy szereti tevékeny
tölteni az unalmas estéket
és rágondolni az életre, vagy
a sorsra bízni magát
szordínóként letompítani
a sűrű, sötétkék magányt
aztán áthajolt a harmatos korláton
és megcsókolta a homlokom
és borszínű napfény lángolt
a szemébe hanyatló dombokon
és tudtam, hogy hiányozni fog
pedig akkor még nem értettem
hallottam, hogy az ajtón kopog
az álom amiből felébredtem