Milliónyi színes folttá olvad szét a
suhanó erdô.
Egy alakká összeforrva a ló és a lovas,
mint vihar fútta felhô.
Ezüstös szikrákkal lángra lobban,
mikor a lába a földbe dobban.
Ahogy a fénybôl, az árnyékból kinôtt,
máris lábra kapva, ûzi, hajtja, maga
mögött hagyja a végtelen idôt.
A ló és a lovas.
Nincs semmi más.
A ló és a lovas.
Csak a vágtatás.
A ló és a lovas.
Sörénye hullámzó, remegô.
A ló és a lovas.
Izzik, forrong, lüktet a levegô.
A Földgolyót is ô forgatja, elkapja,
és maga alatt hajtja.
Egy alakká összeforrva lelküket a vágta
elragadja.
És a szívük már együtt dobban,
ezüstös szikrákkal lángra lobban.
Ahogy a fénybôl, az árnyékból kinôtt,
máris lábra kapva, ûzi, hajtja, maga
mögött hagyja a végtelen idôt.
A ló és a lovas.
Nincs semmi más...
Tengerhátú felhôkön lépek,
elmosódnak, halványak a képek.
Ahol a tejfehéren izzó útnak vége,
majd zuhanok a mélybe nézô, sötétülô,
ezüstszikrás égbe.