Mióta látlak börtönben élek,
A zárka rácsa a te két szemed.
És innen már nincs se ki, se be.
Életfogytiglan az ítélete.
S nem fogadok már több látogatót,
Mert senki nem tudja, hogy mi a jó…
És már nem vigasztal, mit sok bölcs tapasztal,
Maximum az anyám jöhet csak szóba…
Felhívom telefonon, és elpanaszolom,
Hogy kibabrált velem az élet.
A te ajkad szökőkút alja,
Kitömött őzike az én szívem,
Csak imitálja a menekülést,
De nem ugorhat át több kerítést.
Soha nem ugrik át több kerítést.