Harmatos betonra lép, a nap már úton éri rég.
Eldobta álmát, mindig másokért.
Vállán súlyos táska lóg, benne száz és száz levél,
Mely mesél a jóról vagy rosszat, rosszat ígér.
Mindenki várja, és mindenki nézi, hogy jön-e már.
Mindenki várja, hogy kopogjon végre a kapunál,
Mert mindenki hűséges katonája ő.
Nem hallja, ha zúg a szél. Az arcába ordít a tél.
Hajtja a hűség, mindig másokért.
S ha egyszer majd pihenni tér, s a táska is gazdát cserél,
Csak úgy veszik észre, ha nem jön több levél.
Mindenki várja és mindenki nézi, hogy jön-e már.
Mindenki várja, hogy kopogjon végre a kapunál,
Mert mindenki hűséges katonája ő.
Mindenki hűséges katonája ő.
Mindenki katonája ő.