Zöldül már az erdő, nyílnak az akácok,
És én köztük csendben, álmodozva járok.
Szomorú a szívem, boldogságra vágyom.
Szebb lesz az életem, hogyha rátalálok.
Én a boldogságot hiába kerestem,
Mért büntet az isten, pedig nem érdemlem,
Szomorú lelkemben, ha felsír egy nóta,
Könny szökik szemembe, s ráhull a fonóra.