Figyelj rám, fiam,
és ne vádolj oktalan.
Minket minden összefűz;
bennem lángolt így a tűz...

Figyelj rám, fiam...
Hosszú életem során
hittem én is ostobán;
Dolgoztam a nagy csodán...

Tudnod kell, fiam,
azt, hogy minden, ami van;
terveimből ez maradt;
már csak emlék, csak kacat.

Figyelj rám, fiam,
megpróbálták annyian...
Mind az út szélén hever...
Itt az álom csak teher...

Nekem semmim sincs,
már nem nagy kincs a maradék életem...
De ha a kenyér sótlan,
ezek szótlan megmaradnak velem...
És én hajlongok,
mert hideg lesz a tél,
és csak néhány rossz fillér a bér...

Figyelj rám, fiam,
megpróbáltuk annyian...
Én se voltam vén piás,
vásári komédiás...

Figyelj rám; talán
másnak el se mondanám;
néha visszajön; csodás,
az a régi látomás...

Majd egy nagy színházban
őszintén cseng a szó,
és a rivaldában új kabátban
áll az igazgató...
És a bársonyszékből
úgy ünnepel a nép,
ehhez foghatót úgyse látott még...

De az a lány a végén boldog volt, igen...
Azt adom,amit más nem adhat...
Őszintén,szelíden...
mert az életük nem ilyen...

Majd egy fényes, nagy színházban
őszintén cseng a szó,
és a rivaldában új kabátban
áll az igazgató.
És a bársonyszékből
úgy ünnepel a nép,
ehhez foghatót úgyse látott még...

Figyelj rám, fiam,
megpróbálták annyian..
Mind az út szélén hever;
itt az álom csak teher...

Tudnod kell, fiam,
azt, hogy minden,ami van;
álmaimból ez maradt;
már csak emlék, csak kacat...