Mindig úgy vártam, hogy megpillantsalak,
Ó, a sötétben te voltál nekem a Nap.
Nemcsak a szívem zakatolt amikor közeledtem feléd,
Naponta többször felültettél, de én nem sajnáltam a lét.
Csakhogy láthassalak már!
A számtalan út emléke még
Felkavar, de akkor jó volt, tudnod kell,
Ma már csak szomorú emlék!
Egyszer egy vállalkozó, nagy hasznot remélt,
Ó, az átépítés hozzátok is elért.
A szellemvasútból a napfényre kerültél,
Szívemben ekkor állt be, ó, az örök tél.
Megláttam, hogy csak ronda bábu vagy,
Viasz az arcod, a hajad kóc, a szemed üveg,
Az esti szellő bús, hazug álmokról regél,
Már látom: a csat a hajadban csak bőregér.