A sors az ami teríték nélkül tálal,
Egész kisgyerekként kezdtem barátkozni a halállal.
Amíg a legtöbb haver apja, kocsmába sörözött,
Az enyém ölbe vett a vértócsában a blokkok között.
Nem értettem mi folyik, mikor csapódik az ajtó,
Amíg meg nem jelent a rozsdás fehér-fekete autó.
Mikor az öngyilkosság divat lett óvodába jártam,
Asszem nem csoda, éjjelente halottakat láttam.
A Kőrösből állandóan húzták ki a tetemeket,
Fiatalokat, öregeket, kislányokat, gyerekeket
Amíg más alsógatyájából még mosták a kulát,
Mi már fogadásokat kötöttünk ki talál több hullát.
Aztán egy nap egy barátom a saját apjára akadt,
És amíg nem vágta le a kötél bizony le nem szakadt.
Ismerek ilyen nőt is, ez nem ambícionál, sokkol
Hiszed vagy nem egyikük se lett se ügyvéd sem doktor.

refr:
Az élet szép,elég sűrűn láthatsz virággal kezemben,
Kinek tűnne fel ha kanyart a temető felé veszem be,
Az üres templom az úr háza, a teli a sátán imaháza,
Nem járok misére, eleget imádkozok kórházba.
Sikerről, gazdagságról filozofálnak a barmok,
Értelmes mondatokat csak a temetőbe hallok.
Mindenki hajt, mintha csak a pénz lenne minden alapja,
Egy napod marad a barátokra... a halottak napja.

Gyerekként nem tudtam azt, hogy ez egy elátkozott környék,
Amíg egy nap a szárító ajtaját rá nem törték
A takarítónőre, még az is felkötötte magát,
6 évesen akárhol felismertem egy halott szagát.
Mikor bújócskáztunk elég volt az aszfaltot figyelni,
Tudtam előjön akinek az apja a járdát megfejeli,
Alkoholistaként ne várd a gyerekedtől hogy tiszteljen,
Volt aki annyit mondott mikor meghalt: "nem lesz ki verjen?"
Éltem át már szar napokat, láttam ártatlan rabokat.
Láttam a saját barátom teteméből darabokat,
És a blokkok között falra fröccsent emberi agyvelőt,
Ugyanitt hallom a legtöbbször: "uram kérlek adj erőt."
Láttam betörőt egy gázpalackkal, úgy 50 lehetett,
Zoknival a két kezén zuhanni 9 emeletet.
Az emberek röhögtek, de gondolom a gyerekei nem,
Az életemet egy lepra társadalomba tengetem.

refr:
Az élet szép, elég sűrűn láthatsz virággal kezemben,
Kinek tűnne fel ha kanyart a temető felé veszem be,
Az üres templom az úr háza, a teli a sátán imaháza,
Nem járok misére, eleget imádkozok kórházba.
Sikerről, gazdagságról filozofálnak a barmok,
Értelmes mondatokat csak a temetőbe hallok.
Mindenki hajt, mintha csak a pénz lenne minden alapja,
Egy napod marad a barátokra, a halottak napja.

Ma már tudom az élet lényege nem a haláltól félni,
Hanem felkészülve rá nyugodt lelkiismerettel élni.
Attila mondta nem bírja tovább a műtéteket,
De senki sem értette miért nézi folyton az eget,
Túl fiatalok voltunk, nem törődtünk vele eleget,
Másnap már a nyitott ablakból a függöny kint lebegett.
Könnyes szemekkel álltam, fel se fogtam, mi történik,
Mire azt vettem észre hogy már Józsa tetemét mérik,
Karácsony estéjén az úr, annyit se mondott bocsi,
Rájöttem értünk, nem a krampusz jön, a halottas kocsi.
Mire kijártam a nyolcat az élettől semmit se vártam,
A suliba voltak barátaim, de temetőbe többet jártam.
Ma is velünk vannak egytől-egyig senkit se feledünk,
Dömével egyik nap még verekedtünk másnap temettük.
Kit érdekel a jövő ha nem tudsz gondolni csak a végre,
Mikor Gyula meghalt rengetegen néztünk fel az égre.
Aznap kurva sokan vesztették el a hitüket, mivel
Morbid volt őt is a saját születésnapján temetni el.
Miután Krisztát megerőszakolták s vízbe fojtották,
A pap elkezdte az imát, de túl sokan nem folytatták.
Michaelá után Kláresz volt, nincs aki értünk kiáll,
Nem értettem hol van isten s ha van, mi a faszomat csinál!
Alinuta, Lorena nem is csoda megy a pia,
Körülötted mindenkit sorra elvisz a leukémia.
Geciízű nyalóka, lézerkard, internetes mobil,
Előbb utóbb úgyis jön megint egy kibaszott Csernobil.
És akár, azok akikről írtam ezt, odavesztek,
Hiszem, remélem, ha nem is, hallotok, éreztek.