itt az ébredések perce
édes álom vonul messze,
mint egy felhő jön és megy
talán majd eljön holnap este
újra.
mindenki felnő egyszer önként léphet majd az útra,
mindenki fellök mégis az gonosz,ki régen tudta;
mondta hogy mi is a helyes
ha fogom a kezed vezess.
a kánaán rég üres,
nagyra vágyni felesleges.
minek kell?
mit kezdesz pár elkopott tekintettel?
hitegetésed eredményét mostmár senki nem hiszi el.

bízni kell a mában
és a holnap árnyékában.
máris ott bújik,mi való,
ami tagadhatatlan,
amit kaptam.
ez én vagyok,tudom kicsit szokatlan.
elvált szülők és egy tátongó seb maradt bevarratlan.
lehet bűnöm bevallatlan,
itt már minden el van rontva..
nézd! a földön már csak harc van!
rohanj,repülj velem a holdra!
másképp történhetett volna,
magadra mondtad ki az átkot,
te is beolvadsz a múltba,teis átalszod az álmod.

mindenkivel megtörténik, rémik? bal lábbal kelni fel.
a végtelen köd eljjön,a számban megalszik a tej,
vagy a képtelenség valoraválik,megfizetek érte,
ha ugyan beveszi vagy hárít..nem sietek.még nem.

szavadat (?) itt van az érem elásva
Dobog a szív,azért nem feltárva,
kinek a szó a szerszáma.
az egyemberként küzd, betör
minden rést majd kitör;
az egyszerűségből levegőbe beszélni nem dicső.
szűk a páholy korán kelő,ki a ?
van ki elmarad, nincs visszaút,
mint egy matrica feltapad.
az ököl visszaüt.elszakadok,
attól,mi fontos és jol megrág,majd kiköp,mint egy selejt gombostűt
de szúr a vége,(kiélezem egy késsel) halálos,
aranyat ér 24karátos,
a kérdés találós.
azonnali hatályos
lakályos
helyen nyugovóra térni.
ébredések sokasága fog az emlékeimben élni.
később bánatunk,bocsánat,igaz állítás,hamis vádak,
mégis a végyak egy újabb lépcsőfok felém állnak.
3. emeleti egérlyukamban nőtt a távlat,
elszállnak hangjaim a szélven,útjaink elválnak.

dobozokba rejtve
minden élmény: költözik az elme.
van mit meghagyok múltamnak,másnak jobb lesz elfelejtve.
fentrúl nézz az emberekre,
ez egy fertő,
felégetett erdő..
elégedett senkik közt a feltörekvők száma megnő.
vakulva a szerző és vége lessz a számnak,
előbukkannak hibáink,újabb ébredések várnak
hisz a dolgok még a helyükön állnak
minden úgy,mint régen.
hogyha nem tanulsz meg változni,majd megtanít a szégyen..

mindenkivel megtörténik rémik bal lábbal kelni fel.
a végtelen köd eljjön,a számban megalszik a tej,
vagy a képtelenség valóraválik,megfizetek érte,
ha ugyan beveszi vagy hárít..nem sietek.még nem.

forr a tollam,papíromba égetem,ami végül kedvem szüleménye,
jeligéje,
megkötések nélkül.
nap-nap felfedezések gyűlnek,de sok csalódás ér.
az élményeken most (?) marad egy területnyi gyér,
édes semmiség..magamhoz térek;szükségét látom
felnyíló szemeim szegeznek egy pontra..
félhomály szűrődik át
a hamis sávján, ott én vagyok.
az igazat körül záró kordon,második felvonás..