Temetés volt máma, de harangszó nélkül.
Bucsuzott egy legény szép asszony szívétül.
Álmait temette, sírt bele a lelke,
Mert azt a szép asszonyt igazán szerette.
Hej, nagyon szerette.
Kacagott az asszony, a legény hallgatta,
Jaj, de fájt a szíve, hogy úgy kikacagta.
Nézte a szép asszony, gúnyosan nevetve,
S az a bolond legény akkor is szerette,
Még jobban szerette.