Memoár (km. Landi)
Für Tibor (Tibbah)
/Tibbah/
Az élet kemény puttony, cipeled a végszóig
Érzed a béklyóit, mi rád rója a szignóit
Gyűjtöd a képeit, a gyatrát, az érzékit
Több sebből kivérzik, az embert majd széttépik
Féktelen hajsza, mi többször visszahajtja
Mindegy, szereted vagy nem az arcodba bevágja
Ne menekülj a múlt elől, mert megtalál az érzés
Az utolsó diavetítés a legnagyobb kiképzés
Kesergő részek vagy hízelgő ízek
A mondatok, a szavak és az elmúló évek
Az órák, a percek, mik helyzetenként érnek
Az emberi lények, tudod az időtől félnek
A reménnyel kefélnek, a szenvedélyben elégnek
Szenvedély betegként folyton csak kérnek
Ami megtörtént, megvolt, a filmedbe bekerül
A végén majd ott ülsz és csak te nézed egyedül
Hagytam már el sok könnyet és nehezet
Vesztettem már el spant és szerelmet
De megőriztem bent, itt a belső tárlatban
Ha szükségem van rá akkor kiállítás van
Együtt kell élni a múlt vésett karcaival
Az idő fogja vagy, hát élj együtt a harcaival
Ingót és ingatlant elvehetnek tőled
De nem tudják ellopni mi a szívedbe égett...
/Landi/
Én egy hegycsúcson élek, esküszöm neked megszakadnék
Hogy e testben fogva tartott lélek legyen szabad még
Ne gátolja a szavam által okozott szakadék
Hagyja itt ezt a csonkot, legyen övé a szabad ég
Tényleg sajnálom, egy esemény több szálon
Dejav-ként jön elő újra ez a rémálom
Azzal vádolsz, hogy az embereket kihasználom
Fejtsd meg a múltamat, a költségeket én állom
Nincs senki aki keresztbe tesz, mert kicsinálom
A rejtélyes múltam tehet arról, hogy megvadultam
Szerény barátságomat arany tálcán kínálom
A nehéz helyzet jóvátétele miatt hazudtam
De nem tudtam, bár nyilvánvalóvá vált mára
Minden egyes ballépésemnek elég magas az ára
Nem tudtam hol a képzelet s a valóság határa
Azt hittem senkinek sem származhat belőle kára
Néha megvillannak a szép emlékek fejemben
Így próbálom nyugtatni magamat, hogy minden rendben
Hogy minden jó lesz, hogy majd minden csak jóra fordul
És ülök a sötétben miközben a könnyem kicsordul
Nehéz súlyok a vállamon, legbelül a lelkem vérzik
Ezek a senkik a fájdalmamat nem érzik
Olyan érzelmi metamorfózison megyek át
Hogy majd megszakadok, ezek meg állnak és nézik....
Az élet kemény puttony, cipeled a végszóig
Érzed a béklyóit, mi rád rója a szignóit
Gyűjtöd a képeit, a gyatrát, az érzékit
Több sebből kivérzik, az embert majd széttépik
Féktelen hajsza, mi többször visszahajtja
Mindegy, szereted vagy nem az arcodba bevágja
Ne menekülj a múlt elől, mert megtalál az érzés
Az utolsó diavetítés a legnagyobb kiképzés
Kesergő részek vagy hízelgő ízek
A mondatok, a szavak és az elmúló évek
Az órák, a percek, mik helyzetenként érnek
Az emberi lények, tudod az időtől félnek
A reménnyel kefélnek, a szenvedélyben elégnek
Szenvedély betegként folyton csak kérnek
Ami megtörtént, megvolt, a filmedbe bekerül
A végén majd ott ülsz és csak te nézed egyedül
Hagytam már el sok könnyet és nehezet
Vesztettem már el spant és szerelmet
De megőriztem bent, itt a belső tárlatban
Ha szükségem van rá akkor kiállítás van
Együtt kell élni a múlt vésett karcaival
Az idő fogja vagy, hát élj együtt a harcaival
Ingót és ingatlant elvehetnek tőled
De nem tudják ellopni mi a szívedbe égett...
/Landi/
Én egy hegycsúcson élek, esküszöm neked megszakadnék
Hogy e testben fogva tartott lélek legyen szabad még
Ne gátolja a szavam által okozott szakadék
Hagyja itt ezt a csonkot, legyen övé a szabad ég
Tényleg sajnálom, egy esemény több szálon
Dejav-ként jön elő újra ez a rémálom
Azzal vádolsz, hogy az embereket kihasználom
Fejtsd meg a múltamat, a költségeket én állom
Nincs senki aki keresztbe tesz, mert kicsinálom
A rejtélyes múltam tehet arról, hogy megvadultam
Szerény barátságomat arany tálcán kínálom
A nehéz helyzet jóvátétele miatt hazudtam
De nem tudtam, bár nyilvánvalóvá vált mára
Minden egyes ballépésemnek elég magas az ára
Nem tudtam hol a képzelet s a valóság határa
Azt hittem senkinek sem származhat belőle kára
Néha megvillannak a szép emlékek fejemben
Így próbálom nyugtatni magamat, hogy minden rendben
Hogy minden jó lesz, hogy majd minden csak jóra fordul
És ülök a sötétben miközben a könnyem kicsordul
Nehéz súlyok a vállamon, legbelül a lelkem vérzik
Ezek a senkik a fájdalmamat nem érzik
Olyan érzelmi metamorfózison megyek át
Hogy majd megszakadok, ezek meg állnak és nézik....
kapcsolódó videók
