Múlás, munkás (km. San, Cof)
Für Tibor (Tibbah)
/Tibbah/
Kicsit reggel van még, gyűröttek az érzések
Több sebből véreznek a tiszta kérdések
Mint a vajat a kiskések, úgy vágnak át a nézések
Pedig most nem kések, csak hazafelé lézengek
Neked már reggel van, nekem most jön az éjszaka
Álomba ringat majd a kedvesem finom illata
És egy kormos varázspálca vár a hamutálban
Még tegnapról maradt itt a reggeli uzsonnámra
Oh egy puha párna, az álmaim gyára
Ha elszakadna eltűnne minden, mint a pára
Szétrepülne itt a lakásba és kint a városba
Reggel meg ébrednék egy teljesen más világban
Mi ennél velem egy picit többet barátkozna
Az osztásnál a javamra egy kicsit többet csalna
Mert így most én csalok, hogy múljanak a holnapok
Talán jobbra számítok vagy hazugként áhítok
Üldöznek a mondatok csak magamban mormolódok
Hosszan a tükörbe bámulok és semmit sem látok
Olyan vagyok én is mint a hétköznapi bábok
Az árok szélén állok, várok, hogy ugorjon az átok...
/San/
A hajnal tompa fényei, a lelkem reggel testet ölt
Az élet itten megjelölt, de az énem lassan színre tört
És néha meggyötört, a múlás koszos ráncai
A fények ócska bábjai, mind sötét világ árnyai
De az élet mégis halad, ha az ember el is akad
Így az idő mindig felébreszt, hogy e tettem a földön marad
Ez a hús, ez a vér, pár darab ezres a bér
De az ember többet ér, mint amennyit él
Hát nyílj ki most világ és add meg ami jár
Nálam full-on van a tár és a lelkem haza vár
De ő mindig rámtalál, mint életemre halál
Bús gomolygó felhőként úgy madár tova száll
De a szívem néha fáj, hogy a picsába már
Újjabb hajnal, újjabb múlás közeleg, bár
Az élet szent és teremt és életet ment
Az az ember akit felemészt a sötétségben
Ezért teszem amit kell, hisz még van elég hely
Szavak szárnya felemel, ott a sorsom kiemel
Mint a hajnal tompa fényeit, apró kicsi szúrás
És a lelkem újra testet ölt. mint idő és múlás...
/Cof/
Az idő mindig rohan, ebből lassan végre lesz elég
De ki tudja lesz-e elég mielőtt itt a vég?
Itt most minden kék, mintha egy hajóval szelnéd
Két teljesen különböző részre az egészet
Reggel még pattansz és gondolsz pár merészet
Estére fáradtság eszi az egészet, az enyészet
Egy újjab tenyészet, sok mindent nem értek
Látok dolgokat, de azoktól félned
Nem, hanem élned kell tudni együtt velük
Ez megüt, mert vadonatúj aka debüt
Aka debüt, engem semmi nem úgy üt meg már ahogyan régen
Gyakran nyílik meg a világ, de a füsttől nem látom én éppen
Néha érzem úgy, jó lenne túl lenni mindenen
És nem kéne így hintenem, meg meg lehetne mindenem
Az élet nagyon hirtelen, az étel nagyon íztelen
De nem lehet reménytelen, mert tünne el az értelem
Betompult lényegtelen lényekké változzott át a társadalom
Az évezredek alatt, az idő elszaladt, de nézd meg mi maradt
Csak gyűlölködő szavak, meg mindenütt a falak
Alattomos alakot öltött fel a házunk tája
Szürke hályog mászott rá a szemed világára
Átlátni rajta annak neked bizony nagy az ára
Álmos vagy látom, hát álmodj mást a mára
Mára senkinek semmiért nem jár már a hála
Hátha nála jár a Názáreti és ármánnyal él nála
Yoo ez egy feltépett tárna
Yoo benne egy elhalt bálna..
Kicsit reggel van még, gyűröttek az érzések
Több sebből véreznek a tiszta kérdések
Mint a vajat a kiskések, úgy vágnak át a nézések
Pedig most nem kések, csak hazafelé lézengek
Neked már reggel van, nekem most jön az éjszaka
Álomba ringat majd a kedvesem finom illata
És egy kormos varázspálca vár a hamutálban
Még tegnapról maradt itt a reggeli uzsonnámra
Oh egy puha párna, az álmaim gyára
Ha elszakadna eltűnne minden, mint a pára
Szétrepülne itt a lakásba és kint a városba
Reggel meg ébrednék egy teljesen más világban
Mi ennél velem egy picit többet barátkozna
Az osztásnál a javamra egy kicsit többet csalna
Mert így most én csalok, hogy múljanak a holnapok
Talán jobbra számítok vagy hazugként áhítok
Üldöznek a mondatok csak magamban mormolódok
Hosszan a tükörbe bámulok és semmit sem látok
Olyan vagyok én is mint a hétköznapi bábok
Az árok szélén állok, várok, hogy ugorjon az átok...
/San/
A hajnal tompa fényei, a lelkem reggel testet ölt
Az élet itten megjelölt, de az énem lassan színre tört
És néha meggyötört, a múlás koszos ráncai
A fények ócska bábjai, mind sötét világ árnyai
De az élet mégis halad, ha az ember el is akad
Így az idő mindig felébreszt, hogy e tettem a földön marad
Ez a hús, ez a vér, pár darab ezres a bér
De az ember többet ér, mint amennyit él
Hát nyílj ki most világ és add meg ami jár
Nálam full-on van a tár és a lelkem haza vár
De ő mindig rámtalál, mint életemre halál
Bús gomolygó felhőként úgy madár tova száll
De a szívem néha fáj, hogy a picsába már
Újjabb hajnal, újjabb múlás közeleg, bár
Az élet szent és teremt és életet ment
Az az ember akit felemészt a sötétségben
Ezért teszem amit kell, hisz még van elég hely
Szavak szárnya felemel, ott a sorsom kiemel
Mint a hajnal tompa fényeit, apró kicsi szúrás
És a lelkem újra testet ölt. mint idő és múlás...
/Cof/
Az idő mindig rohan, ebből lassan végre lesz elég
De ki tudja lesz-e elég mielőtt itt a vég?
Itt most minden kék, mintha egy hajóval szelnéd
Két teljesen különböző részre az egészet
Reggel még pattansz és gondolsz pár merészet
Estére fáradtság eszi az egészet, az enyészet
Egy újjab tenyészet, sok mindent nem értek
Látok dolgokat, de azoktól félned
Nem, hanem élned kell tudni együtt velük
Ez megüt, mert vadonatúj aka debüt
Aka debüt, engem semmi nem úgy üt meg már ahogyan régen
Gyakran nyílik meg a világ, de a füsttől nem látom én éppen
Néha érzem úgy, jó lenne túl lenni mindenen
És nem kéne így hintenem, meg meg lehetne mindenem
Az élet nagyon hirtelen, az étel nagyon íztelen
De nem lehet reménytelen, mert tünne el az értelem
Betompult lényegtelen lényekké változzott át a társadalom
Az évezredek alatt, az idő elszaladt, de nézd meg mi maradt
Csak gyűlölködő szavak, meg mindenütt a falak
Alattomos alakot öltött fel a házunk tája
Szürke hályog mászott rá a szemed világára
Átlátni rajta annak neked bizony nagy az ára
Álmos vagy látom, hát álmodj mást a mára
Mára senkinek semmiért nem jár már a hála
Hátha nála jár a Názáreti és ármánnyal él nála
Yoo ez egy feltépett tárna
Yoo benne egy elhalt bálna..
kapcsolódó videók
