Mért kell nekem mindég csak egyedül járni,
Valakire várni, csak hiába várni.
Hiába epedni, hiába keresni.
Mért kell nekem mindég csak egyedül lenni,
Tavasz éjszakákon rózsa nélkül menni...
Volt nékem is rózsám illatozó, drága.
Elvesztettem, s többé nem találok másra.
A szivem megbékül, s azután legvégül
Nem marad utánam semmi se emlékül.
Úgy temetnek majd el nyíló rózsa nélkül.