Egy barátbőrbe bújt sakál
Hazudta el tőlem a világot és
A világ elhitte minden szavát és
Megsimogatta a sakál haját.
Forgott a világ a rendben,
Világítottak a csillagok,
A szerelem lelke meghalt bennem és
A magány újra én vagyok.
Bárcsak lennék messze innen,
Lennék a lélegző sötét
És meghalnék én mindenki helyett,
Csak foghatnám újra a két kezét.
És vinném én a terheket,
Amit eddig mások vittek.
Ha azt hitted, hogy szerethetsz örökké,
Hát rosszul hitted.
Felkelt újra a nap,
A Földre bágyadt fényt köhög,
Annyira aljas ez a világ,
Angyalruhában az ördögök.
Vesszen az Isten, átkozott minden,
A világot, ha eltemetem,
Szaladnék Hozzád, mint egy rossz gyerek,
S az öledbe hajtanám a fejem.
S elindultam mindennel szemben,
A világ forgott velem,
Tudom, hogy minden elmúlik egyszer,
De bennem Te nem!