/Muki/

Nekem már meredek a lejtő, és túl magas a híd,
maradnom kell, többé nem kérem hogy újra
mindenki tudja, engem nem visz rá a szív
nekem van fenntartva egy hely,
amit nem söpörsz a járdáról az útra
egy gondolattal teli kútba
úgy zuhanunk bele pár hibába
mégis az a durva hogy a kútból is kimászok majd egyszer
nekem a szerepcsere nem kell
süllyed a hajó, ha árad a tenger
add a kezed, remélem hallasz, mert ez vezet
így majd mozaikként összeáll a kisfilmem a vásznon
de csak egy pont vagyok a képen
és csak szótlanul állok, várok rád, hogy eljöjj értem
szép lassan ballagsz, én ennyit kértem
felém tartasz, de a pocsolyából ne olvasd ki a léptem
hogy hol voltam éppen, hogy hol jártam pont ma
hogy a gondolataim miért egyesültek csak egy pontra
igen, jól tudod, rád gondoltam, az életem a kezedben
eldobom vagy szorítom, rajtam állt mit tehettem
szavak elhagyták a szám, neked nem tetszett
de gondoltam tudnod kell, az én lelkem nem edzett
ez még csak a kezdet, tudom a vége még távol van
statiszta vagyok, de a szerep miatt változtam
ez még csak a kezdet, tudom a vége még távol van
statiszta vagyok, de a szerep miatt távoztam

/redOne/

Azzá váltam aminek először hittél
magányos város kihalt főtér
mögött bújok el a fényben, még most sem értem
miből lettem ez a világ csak te meg én mi ketten
láthatatlan lépteken szűkös értelem két külön szerepben
mégis egy darab elmúló harag mögött a fájdalom megragad
te mivé lennél? ezer meg ezer mégis még egyszer vétkeznél
de megpattan a húr, a bűn az úr, mi meg a szolgái
az idő fogytánnyi
csak szeretnél átlátni, miért lettünk mi az élet statisztái
végtelen színdarab, az idő így halad körbe körbe
tapsvihar mi a szemünk előtt az álmain kiborulnak a földre
hiszed, ha nem, még mindig fizetem, amit rám hagytok
várlak a túlparton, ahol égig nőttek a fák, és átölel a rét
a SzóSzólók az Óperencián túlról törik bennem szét
a szót szólók az Óperencián túlról törik bennem szét
ja törik bennem szét

/ÁdE/

Nem tudom féljek-e vagy örüljek, mert hasonlítok apámra
süket-néma lennék mégis betalál a vaklárma
számom 18, na mi lesz most azt mond el
hogyha érintenék belsőket, az élet pont nyakon ver
nem vagyok szomorú, mert használom a szívet
ha csak fele annyit kaptál volna kirázna a hideg
mert ez én vagyok, de rólatok
én a donor, és míg töltitek a kórlapot
nekem szivárognak percek, ez megedzett,
mikor gyengültem a barátságba merültem
minden kurva szónak felültem
már sóhajt erőtlen száj
rajtam így nevess, engem így szeress
mert szép az élet gyümölcse, csak rohadva nem ízletes
a jelmezek harcában lennék arcátlan
de mit tegyek, ha zenére pakolom titkom halványan
több ember sírt a vállamon, mint kéz csattant a hátamon
voltam már száz tavon, soha nem úsztam meg szárazon
a pofámat áztatom, hogy ébredjek fel
mert hát felmutatni valamit itt is éremmel kell
de le kell állnom, mert a lábamra pár álom kötött kötelet
de a számat így is elhagyják az ágyon költött szövegek
lehet túl tömör, vagy túl őszinte, túl nyers
igaz, hogy van benne pár baszd meg, de ettől még lehet vers
azt mondták a hangok, hogy nagyot hallok
én meg azt súgom a fülekbe, hogy dobd a fuck-ot
soha nem kértem tapsot, és mégis piros tenyerek
fakasztják könnyre szememet
igen, én is ezért csinálom
pár gondolatom werkfilmként jelenik meg a filmvásznon
túl sok a statiszta, én a főhős kész a mese
mert az én szívembe belefér a tied kétszerese
megint szívhez szól a szószóló, ismert fel a tisztát
itt az életed pár dalunkban, mert mi vagyunk a statiszták