Hány éve űz egy szó: leállnék
Vár néha egy-két bók, ajándék
De súgd meg, csonka Hold
A hajnal rám fényt mért nem ont
Isten tudja csak tán
Ó, ki talál rám?
Hány éjet űztem már, sötétség
Vár néha vonzó vágy. Na és még?
De hidd el, semmi gond
A kételkedés mélye kong
Isten tudja csak tán
Talán te, te találsz rám
Lámpaláz, mely ránk vigyáz
Mint a szélvihar úgy ég
Fáj, ha látsz, majd rámtalálsz
Az a hallgatás túl mély
És néha nincs kétség; teát kérsz
Túl mély a szent kékség, tehát félsz
De ments meg, mégse mondd
Csak szelídíts meg, mint a Hold
aki megsúgta már
csak te találhatsz rám.
Száll a fény, mely benne él
Csak a hajnal ég úgy még
Lánghoz ér, mely érte ég
Mint az óceán, túl mély
Száll a fény, mely benned ég
Csak a hajnal ég úgy még
Lánghoz érsz, mely érted ég
Mint az óceán, túl mély
És néha szúr és tép, ezért szép
És, mert a játék véd, ne érts még
De sorsjegy úgyse jár
A szerencsét kivárni kár
Csak ha szerteszórtál
Csak úgy találsz rám