Nagymamám gondnok volt az újpesti Szabadság moziban
Akkoriban még nem vetítettek híradót a filmek előtt
Artisták kupléénekesek zsonglőrök bűvészek mutatták be műsorukat
Mikor a konyhában megláttam a bohócot átöltözni
Eszembe se jutott nevetni

A bohóc Anyukámat kivéve mindenkinél szebb volt
Úgyhogy nem értettem miért pukkadozott rögtön mindenki
Amikor a színpadi lépcsőben megbotlott

A sötét és fűtetlen moziban nyikorgó székeken télikabátban kuncogtak a nők
Kalapban ültek a férfiak és senki sem pisszegett rájuk vegyék le

Elveszett lelküket kapták vissza egy időre a Szabadság mozgóban
Hogy aztán két-három év múlva munka közben együtt énekeljenek
Ugyanúgy és ugyanazt, mint ahogy a filmen láttak
Azt hitték iskolákat és gyárakat építenek
Nem a hazugság birodalmát

Leszállt az éjszaka
Mindenki úgy tett
Mintha nem vette volna észre
Az ügyesebbek
Úgy viselkedtek
Mintha hétágra sütne délbe'

Néhányan feltették
A napszemüveget
Úgy néztek egymás szemébe
Mindenki boldog volt
Mindenki látta
Új csillag futott fel az égre

Az éjszaka eltartott
Negyvennégy évig
És én mégis kibírtam
A bohóc és a mozi
Volt a két bűnös
Ha nevettem, vagy ha sírtam

A mában élsz
De a holnapban ébredsz
Vár a Szabadság Mozgó
Soha meg nem csal
El nem hagy téged
Vár a Szabadság Mozgó

A zene sem volt teljesen haladó
Gyakran beszűrődött egy-egy dekadens önsajnáló sláger
Ezeket a magyar Eperfagyi
Vagy az olasz Csoko-csoko-csokoládé
Úgy ahogy ellensúlyozta

A legmenőbb hangszer a harmonika volt
Nem a száj, hanem a tangó
Emiatt hatéves koromban letettem arról, hogy partizán legyek
Mivel már a tizedik forradalmi filmben láttam csíkos trikós bőrkabátos
Matrózokat harmonikázni éneklő lányok gyűrűjében

Úgy várom a párom
Csak harmonikázom
S a bánatról dalolok én
Már szívem úgy dobog
Ha cipője kopog
És nevetve siet felém

A vallomásom csókra bírja talán
De ha átölel nem is tudom
Hogy hova is tegyem a harmonikám

A zene önmagában még nem volt érdekes csak a tánchoz kellett
A szöveg sem számított Be bop a lula she's my baby
Az előadókat táncdalénekesnek nevezték még sokáig
Zenekart csak az össztáncra hoztak
Ahol Rudi bácsi nővére Trudi bácsi zongorázott
Egy-két-há egy-két-há röpsasszé és kimaradtam innen is

Akármelyik magyar szövegnél sokkal izgalmasabb volt
Amikor a Kex játszott össze vissza mindenfélét kamu angollal
A muzsika a közös játék öröme az énekes arcjátéka gesztusai mozgása
A cselló és zongoraszólók az áradó szabadság és humor
Szöveg nélkül is magával ragadott bennünket

Csillagok ne ragyogjatok
Csillagok megvakulok
Mellettem elsuhan az idő
Angyalok bújnak elő
Karomra szállt egy apró ember
Kérdezte, mit keresek itt
Nem tudtam megmondani neki
Gondoltam pedig valamit

Csak rajzolom, miről álmodom
És leírom, mire gondolok
Nem én vagyok, nem én vagyok

Szabad szellemet és pimasz bohócságot ontottak magukból
Düh és kétségbeesés nélkül lázadtak
Kisebbségi érzést palástoló gúnyt, értetlenséget keltve kollégáikban
Megmagyarázhatatlan és mindent elsöprő mámort tudtak kelteni

Ő az én kanapém az én kanapém
Ő szebb, mint én Ő az én kanapém

Ez nem volt vicc komolyan gondolták
És láttam kopott piros bársonyán
A miniszoknyában verdeső szempillangót
A lábánál horkoló kutyust
Nagypapát pipával
Beszélgető barátokat
Lehangolódott gitárt
Megelevenedett a szoba aztán az egész ház
Szellemek tündérek manók
Ő szebb, mint én és csak azért mert az én kanapém
De én is szép vagyok és mindenki körülöttem
A zenekar
A közönség
Az otthon ücsörgő szülők
A könyvek, amiket nem kell elégetni
A képek a falon
A kiszáradt szökőkút lassan porladó szobra a kertben
A liliomok a kőkerítés mentén

Ne keseregjünk
Inkább mulassunk és mulattassunk
Erre tanítottak engem, de nem fogadtam meg
Más utat választottam
Nagy árat fizettem érte
De végül megérte