Rico: Yo, üzenem... ezek emlékek... üzenem... hey, üzenem...
Szerelmet akartam, mert a szomjúság kiszárított. Szabályos voltam mindig, de a bíró is kiállított. Miattad történt, de mégsem tudlak vádolni. Próbáltam számolni, hányszor hagyta el az ajkamat az a szó, hogy szeretlek, de könny maradt a dal alatt; a sebekben piszok. Bűnösnek tartalak, vagyis annak tartottalak, így a fájdalmamra iszok az üres poharamból. Amire most gondolok titok. Táncolj velem kérlek, csak markold meg a mancsom, én ezt szeretném csupán... ezért szaggatott a hangom, ugyan mit mondhatnék? Nekem Te vagy tökéletes, az hogy Rólad írok Neked, szerintem is tök érdekes. Mégis úgy érzem, hogy ki kell adnom magamból, de hallgasd meg a végét is, mert beszélek még magamról. Csak egy darab toll, egy papír, meg egy tinta. Sorokba rajzolom az arcod, de az is csak minta, hogy én mit szeretek; a szádat és a szemedet, a csókodat, a bőrödet, az illatod, a kezedet, az egész lényedet, meg azt mikor úgy bújtál, hogy kirázott a hideg, így a szívem most is úgy fáj, ahogy 2 éve, mikor üzentem, hogy megtudd, hogy a szívem összetörted, de Erik akkor sem fut többé már el. Többé nem fordítok hátat, hiszen én voltam az mindig aki válaszra várhat, de rámtapostál és ezt azért kellett tűrnöm, mert beléd szerettem és így ez lett a bűnöm.
Hey, így ez lett a bűnöm...

Niki: Álmodom Rólad... könnyek csöppennek a lapra... Miattad sírok... ezért vagy minden dalban...

Rico: Ya...
Én úgy nézek a szemedbe, hogy a lábam beleremeg. Mond miért kell úgy lennie, hogy aki nem szeret, Veled lehet!? Megtennék mindent, esküszöm, hogy mindent Érted, de mit mondjak még? Én csak szeretlek ezt értsd meg. Mai napig nem fogom fel, hogy a helyes utam melyik. Nem tudom elfogadni, ha nem szeretsz, rosszul esik. Mindig azt kértem, hogy őszintén és nyitottan, de ha a szerelem gyönyörű, akkor miért kellett titokban találkoznunk mindig úgy, mikor nem látnak? Miért kellene elhinnem, hogy a fogalom nem fájhat? Amikor fáj olyankor érzem úgy, hogy végem. Volt hogy elakartam menni és volt kezemben a késem. Ma már megértem, hogy nem megoldás a túlvilág, de ha én vagyok a gyáva, akkor a Te szíved a túl szilárd. Kérnélek úgy csináld, ahogy a szíved lediktálja, hogy a szerelem nem múlik ahogy a srác azt lefirkálja. Szemében könnyel, volt hogy batyuval a hátamon indultam világgá, mert megharapott a fájdalom. Kalandor lettem, egy elvarázsolt kisgyerek, aki így fejez ki mindent, mert Ő így szeret.

Niki: Álmodom Rólad... könnyek csöppennek a lapra... Miattad sírok... ezért vagy minden dalban...

Rico: Mindig ezüstérmes voltam, jelentéktelen és második. A szívemet kitépted, de már nem csak nézek, látok is. Az idő begyógyít, azt mondtad, hogy minden sebet, de ha a tükör előtt állok, csak a tükörképem nevet; az is csak rajtam, mert én Beléd szerettem és így meghaltam. Érted mindent feladtam. Üzentem könnyes szemmel, pedig nem kérted, de azt mondtad Te is érzed ugyanazt a dolgot, hogy Te is vonzódsz hozzám, hogy Te sem vagy boldog, hogy Te is sírtál miattam és hiányzok még sokszor, Te is furcsának találod, hogy amikor más csókol a szíved majd kiugrik, pedig épp rám gondol.

Niki: Álmodom Rólad... könnyek csöppennek a lapra... Miattad sírok... ezért vagy minden dalban...

Rico: Yo, üzenem... ezek emlékek... üzenem... hey, üzenem...

Niki: Álmodom Rólad... könnyek csöppennek a lapra... Miattad sírok... ezért vagy minden dalban...