334

Kicsi G



Három szobának tizenkét sarka,
Ideális családnak pont 10 talpa,
Apa, anya, gyerek, gyerek, gyerek,
Négy keréken gurulunk és ez így kerek.

Polgártársak! Meghirdetném a tervet,
Mindenkihez szólok hármat hármat négyet,
Szebbet, jobbat, többet még,
Ha nincs meg a norma tudod nem elég,
Mint Lúdas Matyi háromszor az asszony,
S minden egyes családra ugyanazt a sablont.
Egy, mit egy, egyből legyen három,
Három szobában én meg a párom,
Kettő az ideál, ha három a családom,
Jó esetben mind a hármat jómagam csinálom,
Három a család mobilizálom,
Négy keréken gördülő rózsaszín álom.
Ez mind szép és jó, csak egy vele a probléma,
Nem születtem bele egy milliomos családba.
Közösen mertünk persze nagyot álmodni,
Csak az alapokat megint nekünk kell majd lerakni.

Ref. 2x

Hajtás, Pajtás, az elmélet adott,
Csak rajtad múlik, az, hogy valóra váltod,
Megfogadod a tanácsot, követed az irányt,
És semmiben, senkiben nem szenvedsz hiányt.
Kössz szépen,de ez nekem mibe kerül
Bár nehéz az ügy küzdök rendületlenül.
Az 5 éves tervbe majd én is beleveszem,
Hogy berendezem, megcsinálom, eszem, iszom, vezetem,
De így húszon évesen most azon jár az agyam,
Az esti buli után le ne hányjam magam,
Meg a szex, meg a nők, pa-aarty,
Ha belelendültél, nagyon nehéz leállni,
Persze a jövőre már most gondolnom kéne,
A tücsök hangya mesével példaként élve,
Míg az egyik bulizik, folyton csak hegedül,
A másik a jövővel már ma szembesül,
Ó egy hangot se sikolt a lelkiismeret,
A buli helyett jöjjön a 334-elmélet.
Sok beszédnek sok az alja,
Inkább cselekszem, a meccset ma kihagyom,
Az asszonyt meg nem.

Ref. 2x

Ígérem, betartom, ha hatalomra jutok,
Fogadom, akkor csak Önre szavazok.
Ígérem, csak a közért cselekszem,
Ezt elhittem, mást úgy se tehettem,
Ígérem, a haza fényre derül,
Fogadom, én is küzdök rendületlenül.
Ígérem, csökken, nem nő az adó,
Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó.
Már olyan sokszor kellett csalódnom,
Sok hangzatos elméletnek kellett adóznom,
Fizettem rendesen, de nem is egyszer,
Csak valahogy sose működött jól a rendszer,
Ha majd nem egyik napról a másikra élek,
Ha majd az álmokhoz négy kerékkel közelebb érek,
Ha majd saját a szoba, mind a három,
Akkor három gyereket is bevállalom.

Ref. 3x
előadó: Kicsi G
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Radics Gábor

szövegíró: Radics Gábor

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 2814
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i