Mint az álom nappal alig várom,
Hogy a szememre szálljon, mesebeli világomba zárjon.
Mi nincs csak képzelet, fogom a képed,
Intek ég veled, ennek is vége lett, hiába féltettelek.
Mi csak bábok vagyunk, ha kell áldozunk vagy átkot adunk,
A láthatáron akik távolodnak, azok ott mi vagyunk.
Bárcsak lenne még pár perc, de telik az idő, mint a könnycseppek folynak el.
Nem véletlen a harc, életben tart a karc amíg érzed, hogy fáj
Addig tudod, hogy kár lenne már érte is, cseppenként elfolyik a véred is.
Lassan felissza a föld, hogy futhasson pár kört még,
Az ég már nem kék, mert minden emlék elég hiába könyörögsz,
Hogy elég ennek nem lesz vége soha tán…



REFRÉN:

Te és én, én és te,
A kérdésre nem kapott választ egyikünk se,
De az életben várnak meglepetések mind kettőnkre még,
Az ég nem kék, de a nap még ragyog némiképp.



Téged látlak mindenben, téged őrizlek a szívemben,
Tudom ez nincs rendben, csak még pár percet adj,
Hogy én is rájöhessek, hogy tévedtem.
Had érezzem az illatod, a csókod,
Had halljam még a hangod, mit régen a fényekben,
Csak mi ketten a közegben, a tömegben,
Látom az arcodat a szövegben, egyre távolabb, de követtem.
Téged akarlak, hogy ölelj még. Nélküled a ködben eltévedtem…elvéreztem,
Mindig is éreztem, hogy saját magam szabotálom,
Tudhattam volna, hogy már én is ezt várom rég,
Az ég már nem kék, az eső cseppje hull le ránk,
Görbül a szánk, nem tudjuk merre van hazánk.
Nélküled nem jó hidd el, a lelkemből egy darabod kitéptél ne vidd el,
Nekem az egész testem színlel, minden porcikám kívánja,
Hogy a közelemben légy, bármerre mész lélekben követlek,
Mert hazudok, hogy nincs vége még mindennek,
Ezek a dolgok nálam is így mennek,
Mikor a könnyben megcsillan a fény, én azt mondom higgy ennek.



REFRÉN:

Te és én, én és te,
A kérdésre nem kapott választ egyikünk se,
De az életben várnak meglepetések mind kettőnkre még,
Az ég nem kék, de a nap még ragyog némiképp.



Felkelek reggel csukott szemmel, láthatatlan vagyok,
Vakít a nap, hagyok kis szünetet majd megfagyok,
És várom a percet, mikor kiolvad a szív, ez tetszett, megedzett.
Tartom az iramot, mert előttem lebeg a kép,
Te és én, némiképp homályos, de szép,
Te és én, ez csak álom miből felriad a nép.
Kérem hogy maradj még, ezt nem viselem jól,
Ne távolodj el messzire, mert nem hallod ha szavam szól.
Pedig megvéd, ha kell melléd áll, ha kell gyengéden átölel,
Ha zuhansz fent tart, és nem enged el.
De amit én ígértem betartom, had ne meséljem el még egyszer…
Mert a végén elalszok, és senki nem ébreszt fel,
Csak, ha nagyon muszáj, akkor égess el, tedd meg és tüntess el!



REFRÉN:

Te és én, én és te,
A kérdésre nem kapott választ egyikünk se,
De az életben várnak meglepetések mind kettőnkre még,
Az ég nem kék, de a nap még ragyog némiképp.