Oly kedves így, már majdnem szép,
Azt hittem rút és irigy, ó ez szörnyűség.
Pedig hát jó, és oly szerény,
Nem tudom, hogy nem vettem eddig észre én.
Hogy rám tekint, most másképp néz,
Már nem is fél, ha hozzám ér, megáll az ész.
Ez szédítő, el sem hiszem,
Hogy minden megváltozott ilyen hirtelen.
Ó, nem csoda, ha meglep,
Ez az érzés, hogyha így tör rám,
Jó, nem egy szőke herceg,
Mégis szép a lelke, mint a bíborszín virág.
Nolám csak lám, még íj csodát,
Minő talány, fiú és lány
Hogy ilyen váratlanul egymásra talál (hogy csoda lesz-e)
De várjuk még, csak egy-két hét
Aztán majd biztos lesz hogy őrá vártunk rég.