Augusztus volt és a nyár végi hold
Fényénél nézték a lábunk nyomát
A növekvő csillagok és a kis ablakok
Ahogy a Skálától mentünk a Körtérre át
Indult a busz, én csak bámultam bambán
Nem is tudom, hogy láttam-e már
Szebbet, mint Téged, ahogy felszállsz, és érzem,
Hogy sohasem leszek ugyanaz már
Néhány hét múlva, a városban újra
Kettesben vagyunk és néhány pohár
Csengése közben, a zenében-füstben
Beszélgetünk, és Te mosolyogsz rám
Ekkor már tudtam, hogy mi kéne ahhoz,
Hogy boldog legyek és azt is talán,
Hogy nem lesz meg soha, maradok végig
Az utca árnyékos túloldalán
Aztán eljött a perc, én nem bírtam tovább
Elmondtam mindent egy kedd délután
Egy asztalnál ültünk, előttünk tányér
Egy caffe latte és egy vallomás
Tudtam, hogy tudod, és hogy tudom, Te tudtad
Furcsa is volt és rossz is és fájt
De két hónap élet volt és ez volt az
Első pár hetem, amiért nem kár
Boldog életem ha nem is lesz nekem,
De végre érzem azt, hogy éltem már
Hogy nem csak létezik, hanem talán érez is
Belül valamit ez a darab sár