Üstökösként barangoltam
lelked édes égboltján,
céltalan, zord bolyongókkal,
nem találva fénypontját
vágyaidnak. Harangoztak,
elveszettnek álmodtál,
hálni jártál a bolygókkal
s mégis engem áldottál,
kedvesem. Szállj velem,
engem is űz ez a kéjsóvár
égitest, s úgy szeress,
hogy csak neked égjen a fénycsóvám.
Óceánok vizét jártam
csonka, kurta árboccal,
hogy viharvert fabárkámmal
megpihenjek ázottan
kék öledben. Szelet vártam,
s megtaláltam öblödnél
kincsemet két faládában,
s ott maradt az ördögnél
kedvesem. Szállj velem,
engem is űz ez a kéjsóvár
égitest, s úgy szeress,
hogy csak neked égjen a fénycsóvám.
Álmaimmal vigyázlak majd
elhagyott világvégén,
hol hazátlan világban halt
vaksötét világégést
kedvesem. Szállj velem,
engem is űz ez a kéjsóvár
égitest, s úgy szeress,
hogy csak neked égjen a fénycsóvám.