Arcodon édes esőköltemény a fény,
két szemed végtelen kék tüzében elveszett az ég.
Ónos félelem szürketeg elkerült,
zöld záporán át velem repült
pajkos szerelmed, s kergetett kínt világgá,
mit varázsolj rőt virággá.
Láttam az éji csodát, s álmaink között
megfakult fénykorunk sárga múltja ébren üldözött.
Hűségem fehér bánata szendereg
benned, s narancsszínre hempereg
szíved szökőár-féle okkervilágán,
mit varázsolj rőt virággá.
Sóhajod ágya sötét, ében ál-palást,
szíja csak céltalan barna gát, s a bíbor áradás
villámként szakad rám, üde fény agyon
nyom, s könnyeimből neked hagyom
színes szivárványéletem bábvilágát,
mit varázsolj rőt virággá.
S míg vadbordó boldogságvágyad megkísért,
lila emlékünk elkísér.