Oly korban élsz, mikor e bátor, büszke nép
Vaksötétben támolyog és a csodára vár.
Könnyen felejt, de gyülölni már megtanult,
Mikor rátalál a fény, ő inkább megvakul.
Oly korban élsz, mikor ez istenverte nép
Jövője és múltja lassan a ködbe vész.
A tévé előtt tompítgatja kínjait,
Amíg kenyér van és cirkusz, nincsen semmi vész.
Mégis oly földön élsz, ahol mindig van remény,
Átvészelte évszázadok kínjait,
Mégis oly földön élsz, bár nem tudod, hogy miért,
A nagyvilágon e kívül nincsen hely, csak itt!
Oly korban élsz, mikor ez egykor büszke nép
Elvesztette rég hitét és álmait,
A vér és a szív már semmit sem jelent,
Ösztönlényként tengeti sivár napjait.
Oly korban élsz, mikor ez istenbarma nép
Önként, s dalolva hordja súlyos láncait,
Azt sem bánja, hogy hazugságban él,
És visszasírja a vörös terror napjait.
Mégis oly földön élsz, ahol mindig van remény,
Átvészelte évszázadok kínjait,
Mégis oly földön élsz, bár nem tudod, hogy miért,
A nagyvilágon e kívül nincsen hely, csak itt, Neked!