Ollálá és még egyszer ollálá
Stollwerk ez édes cukorparádé
mondja utánam Ecsédi, igen, igen, igen
ollálá, az íz, az íz simogatsz, andalítsz
te szájpadláson és nyelvem hegyén szerteszét ömlő édes íz,
jaj de jó, hollálá, jaj de jó
ez a süppedő forró, ízből és szagból összeszőtt szőttes jaj de jó
ollálá, mondjuk még százszor el,
hogy Stolwerk ez, hogy ez édes, hogy ez cukorparádé,
Na, mondja utánam, Ecsédikém, igen, igen, igen.
Ollálá, lálálálálálá, jaj de jó Ecsédi,
sőt jaj de jó is lesz majd, sőt jaj de jó máris,
fenomenális, jaj de jó mindig Ecsédi, mindig ollálá
lálálálálálálá
csüccs le csak Ecsédikém, csüccs le és ollálá,
na, csüccs le csak és csüccs le és csucsukálj csak
és mondd csak utánam Ecsédi
ollálá

És Ecsédi állt transzban a Baross téren, hogy lálá-lálá, a szája sarkából édes nyál csordult, Sas elvtárs pedig mosolygott, mint az üres országút, és mondta, hogy: -Jó, jó, Ecsédi, nagyon jó. Majd mind a két aktatáskájával verdesni kezdett, és egy idő után méltóságteljesen fölemelkedett a levegőbe. És az önmaga által kijelölt pályára állt természetesen, csakhogy ebben a pillanatban megszűnt az Ecsédire gyakorolt bűvös hatása, és Ecsédi fölugrott, megrázta a fejét, és szaladni kezdett alatta, hogy: -Sas elvtárs, a Vizi a pályaudvaron van? Azt tetszett mondani, tényleg a pályaudvaron van, azt teszett mondani?

És erre Sas elvtárs egy kört leírt az Ecsédi felett így, hogy: -Lálálállá, Ecsédi, ollálá! Majd még egy kört leírt, és azt mondta: -Hányszor kell maguknak mondani, Ecsédi, hogy hollálálá, mondani Ecsédi mondani, mondani!!!! Azzal elsüvített, és az érces rikoltása már az Astoria szálloda fölött hallatszott, hogy: -Sas, Sas, Sas, Sólyom, Sólyom, Sólyom, vételen vagyok, vétel, adás: -Beszéltem a fiúkkal, jó fiúk ezek. Sas még egy kísérletet javasol. Sólyom, vétel, vétel, adás, adás, vétel, vétel, adás...

És ő így el.Ecsédi pedig be a pályaudvarra, ahol Vizit hagytuk az imént, amint éppen azt kérdezte magától -emlékszünk-, hogy: -Indulnak-e innen vonatok egyáltalán. És ez egy nagyon veszélyes kérdése, mert aki ezt kérdezi, az könnyen megbukhat, mert ezt kérdezni a megingás jele. És lám, jött is a hurkosember, de Vizi azt mondta neki, hogy: -nem, nem törsz meg! És hát persze, biztos ami biztos, elrohant onnan. És futás közben mondta, hogy: -Egy vonatot, egy vonatot, egy vonatot nekem, a vonatunkat! És rohant, rohant, míg egyszer csak valami viszketésszerűséget nem érzett a gerinctájon, olyat, mint amikor valami nincs rendben, amikor meg kell állni.

És a Vizi megállt, megfordult, és a pénztárgépet látta, mellette a pénztárosnőt, és mondta, hogy: -Igen, az a pénztárosnő. És még egyszer odanézett, és látta, hogy egy férfi éppen fúrja bele a fejét a pénztárosnő nagy szőke hajába. És figyelte az arcot, ahogy az eltűnik, meg előbukkan a hajszálak között. És egyszer csak visszakapta a fejét, és mondta, hogy: -Úristen, az apám, persze, ez a törzshelye. Túlitta magát, nem fogják kiszolgálni, kezdődik a kunyerálás. De nem ment tovább, hanem hallgatta, hogy mit mond az apja. És az apja, ha lehetett még közelebb csúszni a pénztárosnőhöz, éppen azt tette és közben mondta, hogy: -A fiamra akarok inni, asszonyom, azt hiszem itt hagyott engem a fiam. Ki lát az emberekbe?????? Azt mondja, én vagyok az ital, nem vagyok megoldás. És ezzel meg vagyok oldva neki. Kisztihand, Őnagysága. Honnan tudhatnák ezek, amit mi tudunk? Kérek szépen, hoppá, mit is akartam, azt hiszem, elfelejtettem a nevemet! Nem, nem, nem, nem, nem, már megint megvan. Nem, nem, nem, ez a fiam neve. Az enyém is megvan, Emmácska, az enyém idősebb Vizi Miklós. És Vizi nézte maga előtt a padlót, vagy kövezetet, vagy mi volt az, és mondta magában, hogy: