Mi vagyunk Azahriah – megnéztük a filmet, ilyennek láttuk
tovább
Vízi és Ecsedi találkozott
Cseh Tamás
- Emberek, emberek, emberek, nem látták itt ezt a férfit? Itt, tessék mutatom, itt van a fényképe, tessék, tessék. Jaj, kérem erőltessék meg az agyukat, hát nem mond ez az arc önöknek valamit? Ugyanis én ezt az embert keresem, meg akarom találni. Úgy hívják, hogy Vizi, Vizi Miklós. Ugyanis ez a Vizi tud valamit, és én is szeretném tudni, amit ő tud. Régi osztálytárs, jóban-rosszban együtt, most meg eltűnt.
Miklós, Miklós! Vizi, Vizi Miklós, Mikós! (fütty) Uram, uram, uram, maga, látom, hogy olyan az arca, aki sokfelé megfordult. Biztosan látta valahol? Nem? Nem. Akkor meg letagadják, biztosan letagadják nekem. Csak itt állnak, azt hiszik, nem látok át magukon? Mindenki tudja, hogy hol van és csak itt áll, mint egy hülye! Miklós! Hol vagy, Vizi? Miklós, Miklós!
És az emberek csak álltak. Mindez 1979 késő őszén történt, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Arany János utca kereszteződésében, csúcsforgalom idején, hogy egy fiatalember egy fényképet lobogtatva rohant az utcán, lökdöste a járókelőket, többek között két férfit, akik néztek egy kirakatot -egy órásüzlet kirakata volt ez- azt nézték, mikor a fiú elszaladt az egyiknek a háta mögött, meglökte és erre ez a járókelő odafordult a másik járókelőhöz és kérdezte, hogy: -Ki ez, uram? És a másik járókelő mondta ennek az egyiknek, hogy: -Nem tudja, uram? Egy Ecsédi nevű. Rohangál az utcán. Zaklatja a járókelőket. Zaklatás. Zaklatás folyik. Már az újságokban is benne van, uram!
Azzal a másik járókelő az egyiknek a kezébe nyomott egy Esti Hírlapot, amiben dőlt, azaz kurzív betűkkel szedve ez állt:
Vizi és Ecsédi találkozott,
és egymás szájából tépve ki szót,
említve sűrűn a régi időt
megittak két liter kávélikőrt
s mivel a lakásban más nem akadt
ráittak bizonyos konyakokat.
Éjféltájt Ecsédi sírva fakadt
nők nevét kiáltva, s házszámokat.
Házának számát, hol egykor lakott,
Vizinek ekkor eszébe jutott
tegnapról maradt még némi kevert.
Emlékszel, szerettük! Lelkendezett.
Mennyire szerettük, lelkendezett,
nem ittunk mást, csak keverteket.
Kiabálj addig csak nőneveket
konyhába kevertért míg kimegyek.
Vizi e szókkal hagyta el a füstös szobát
és már a konyhában találta magát.
És itt álljunk meg egy pillanatra, mert itt kezdődik minden. Ecsédi tehát berúgva, a szobában a két karjára dőlve alszik, Vizi pedig kiér a konyhába, megszédül, a falhoz tántorodik, és megvilágosodása támad.
-Hogy kerülök én ide? Én nem erre készültem. Mi ez itt, ahol vagyok? Miféle vonaton ülök, ki váltott erre jegyet?
Miklós, Miklós! Vizi, Vizi Miklós, Mikós! (fütty) Uram, uram, uram, maga, látom, hogy olyan az arca, aki sokfelé megfordult. Biztosan látta valahol? Nem? Nem. Akkor meg letagadják, biztosan letagadják nekem. Csak itt állnak, azt hiszik, nem látok át magukon? Mindenki tudja, hogy hol van és csak itt áll, mint egy hülye! Miklós! Hol vagy, Vizi? Miklós, Miklós!
És az emberek csak álltak. Mindez 1979 késő őszén történt, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Arany János utca kereszteződésében, csúcsforgalom idején, hogy egy fiatalember egy fényképet lobogtatva rohant az utcán, lökdöste a járókelőket, többek között két férfit, akik néztek egy kirakatot -egy órásüzlet kirakata volt ez- azt nézték, mikor a fiú elszaladt az egyiknek a háta mögött, meglökte és erre ez a járókelő odafordult a másik járókelőhöz és kérdezte, hogy: -Ki ez, uram? És a másik járókelő mondta ennek az egyiknek, hogy: -Nem tudja, uram? Egy Ecsédi nevű. Rohangál az utcán. Zaklatja a járókelőket. Zaklatás. Zaklatás folyik. Már az újságokban is benne van, uram!
Azzal a másik járókelő az egyiknek a kezébe nyomott egy Esti Hírlapot, amiben dőlt, azaz kurzív betűkkel szedve ez állt:
Vizi és Ecsédi találkozott,
és egymás szájából tépve ki szót,
említve sűrűn a régi időt
megittak két liter kávélikőrt
s mivel a lakásban más nem akadt
ráittak bizonyos konyakokat.
Éjféltájt Ecsédi sírva fakadt
nők nevét kiáltva, s házszámokat.
Házának számát, hol egykor lakott,
Vizinek ekkor eszébe jutott
tegnapról maradt még némi kevert.
Emlékszel, szerettük! Lelkendezett.
Mennyire szerettük, lelkendezett,
nem ittunk mást, csak keverteket.
Kiabálj addig csak nőneveket
konyhába kevertért míg kimegyek.
Vizi e szókkal hagyta el a füstös szobát
és már a konyhában találta magát.
És itt álljunk meg egy pillanatra, mert itt kezdődik minden. Ecsédi tehát berúgva, a szobában a két karjára dőlve alszik, Vizi pedig kiér a konyhába, megszédül, a falhoz tántorodik, és megvilágosodása támad.
-Hogy kerülök én ide? Én nem erre készültem. Mi ez itt, ahol vagyok? Miféle vonaton ülök, ki váltott erre jegyet?
előadó:
Cseh Tamás
album címe: Frontátvonulás
megjelenés: keressük!
hossz: 4:06
kiadó: Mega
zeneszerző: Cseh Tamás
szövegíró: Bereményi Géza
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 6089
album címe: Frontátvonulás
megjelenés: keressük!
hossz: 4:06
kiadó: Mega
zeneszerző: Cseh Tamás
szövegíró: Bereményi Géza
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 6089
kapcsolódó videók
keressük!
