El lehet képzelni. A törzsőrmester lilába borult, megkapaszkodott az íróasztal szélébe, és fölsóhajtott, hogy:
-Nanananananananana!!! - Aztán békülékenyebben hozzátette: - Na, nana! - aztán szinte cinkoskodva : - Semmi? Na ne akarja nekem bemesélni, hogy maga semmire sem emlékszik! Hogy maga egy ... amnéziás! Tessék, nézze! Itt van egy fénykép. Egy férfi puskával. Ismeri?
"Arthur Rimbaud" - gondolta Novák Béla. - "A táltos suhanc."
- Nem ismerem.
- És ezt, a másikat?
"Vízi Miklós"
- Nem ismerem.
- És ezt?
"Desiré." - gondolta ellágyulva Novák.
"Desiré..."
- Nem ismerem.
A törzsőrmester egymás után kapkodta fel a fényképeket.
- És ezt? És ezt? És ezt? És ezt? És ugye ezt se? Ugye ezt se? Ugye ezt se? Ugye ezt se? "Ecsédi, Fáskertiné, Lee Van Cleef, Antoine, Szabó Kálmán .. szóval mindenkinek megvan a fényképe itt!" Hangosan pedig azt mondta:
- Nem, nem, nem, nem. Nem ismerem. Nem láttam. Semmi közöm hozzá. Nem ismerem. Nem ismerem. Nem ismerem! A törzs fáradtan legyintett, hogy:
- Hát persze! Egyiket sem. Mind ezt mondják. Egyáltalán mit ... egyáltalán mit keres maga itt?

És itt a törzs teljesen tanácstalanná vált, felkelt, átment a másik szobába, és megkérdezte az ott ülő civilnek öltözött ballonkabátos férfitől, hogy:
- Tulajdonképpen miért hoztuk be ezt az alakot? A férfi, - rangjára nézve hadnagy -, az ajtórésen át Novákot figyelte egyfolytában, és mondta, hogy:
- Hát maga nem tudja? Még soha nem volt dolga ezzel a Novákkal? Csodálom. Nézze, ez példátlan. A legkülönlegesebb eset, amivel valaha találkoztam. Úgy képzelje el, ez ül minden este ugyanabban az étteremben - Jégmadár -, ül és néz. És ha maga is ott van, és figyeli, akkor előbb-utóbb jön egy pillanat, amikor muszáj behozni. Úgy néz. Érti? Amikor kint van, maga azt érzi, muszáj behozni, azonnal, haladéktalanul, és mihelyt bent van, maga elcsodálkozik, hogy miért hozta be. És akkor kiengedi. Most is így lesz. És aztán megint be fogja hozni. Tudja róla, hogy semmit nem csinált, de érzi, hogy ez mindenre képes. Gondolja csak el, azt beszélik róla, hogy van egy ilyen hangfekvés a torkában, és hogyha azon énekelni kezd akkor… Hajoljon közelebb!

(odahajlás, vészes sutyorgás)

A törzsnek fönnakadt a lélegzete, hogy: - Igen? Na ne... ne mondja... És… miért nem csinálunk valamit a torkával? Nem lehetne?
Nem, nem, nem! - mondta a hadnagy. - Nem szabad. Nem engedik. Nem szabad! Nem engedik! Még az is lehet, hogy ez a hangfekvés nemzeti kincs. Vagy katasztrófa. Vagy egyáltalán nem is létezik. Még nincs kipróbálva, sohasem szólalt meg úgy. Nem tudom... Nem tudom, mi a helyes megoldás.... Menjen, engedje ki!

És így történt. Állt Novák és a törzsőrmester az ajtóban. (kikísérte, ugyanis reformőrszoba, ezt nem győzöm hangsúlyozni) - és a törzs azt mondta reszelősen Nováknak, hogy: - Na maga velem ezt nem fogja játszani! - Lehet, hogy a hadnagy árnyalatokat kedvelő ember, de én aztán nem!
- Úgyhogy nálam itt nem lesz Jégmadár, ücsörgés, nézegetés, hangfekvés! Nálam maga nem lesz különleges eset! Annyit mondhatok, hogy ha ma este itt véletlenül megint találkoznánk, és ha maga itt nekem (vészes sutyorgás), akkor én nem leszek tanácstalan, és maga innen nem fog kimenni! Én magán úgy eligazodok, Novák, hogy arról kódul! Most mehet!

És ment Novák a hajnali utcán. Egy könnyű érzést vitt magával, hogy ő szabad, hogy egyfolytában az. És ebben a pillanatban elhitte, amit mindenki beszélt róla, hogy az ő torkában tényleg létezik egy ilyen kipróbálatlan hangfekvés, és elhitte, hogy ha ő ebben a hangfekvésben énekelni kezd, akkor az egész ország elemelkedik a talajszinttől, és ezerméteres magasságba fellebeg. Tehát létrejön egy új kontinens, ahol ugyanott áll majd a Gellért-hegy, a Parlament, a csillaghegyi strand, a közértek, kocsmák, a zöldövezetek, ahol minden marad a helyén, a változás csak annyiban fog állni, hogy beszívható lesz a levegő. Hiszen mindenki ezt akarja! Magaslati levegő, magaslati pillantások, magaslati érzések. Erős napsütés, buja növényzet, magas termésátlagok, a levegőég, a tenger, Ausztrália! De lehet, hogy meg se tudom csinálni - gondolta Novák. - Csak etetnek itt ezzel, én meg eszem. Mindegy. A mai nap alkalmasnak látszik arra, hogy kipróbáljam.

Jaj, de duhaj kedvem támadt - mondta hangosan, és énekelni kezdett. Ugyanekkor kezdte énekelni ugyanezt a dalt egy nagy budapesti lakásban egy nagy ünneplő társaság, ahová egyébként Novákot várták nagy hírekkel. A dal így szólt: