Hogyan tudnék élni nélküled? A filmet Demjén Ferenc dalai viszik a vállukon És a balatoni nosztalgia tovább
Bognár Gyula: Ne peregjen soha könnycsepp /Névnapi köszöntő/ Ne peregjen soha könnycsepp a te két szemedből, Ezt kívánom névnapodra igaz szererelemből. Kerülje el szíved, lelked örökre a bánat, Az én örömöm pedig az lesz, hogyha ez a kíváns tovább a dalszöveghez 12389
Bognár Gyula: Finálé-csárdás Lassan már búcsúzóra int az óra, künn már az este rég leszállt, Véget ér lassan a tánc, tréfa, nóta, búcsúzik a zenekar is már. Higgyük, hogy szép lesz az élet, s nem vet a tovább a dalszöveghez 3236
Bognár Gyula: A szántódi réven A szántódi réven, Nem is olyan régen, Együtt mentünk Tihanyba, szívem. Nyitva volt a kocsma, Beugrottunk nyomba' Volt ám ott is mindig hitelem. Apát urak vártak engem, tudom jól, I tovább a dalszöveghez 2818
Bognár Gyula: Egri leányka Szentelt víznél job ital a "leányka", Aki egyszer megkóstolta, belátja. Ha kortyolod, messze kerül a bánat, Egy-két pohár minden bűnre bocsánat. A "leányka" itt született, Egerbe' tovább a dalszöveghez 2762
Bognár Gyula: Nem sütök már kenyeret Nem sütök már kenyeret a búbos kemencében, Kihűlt bizony a kemence sajnos, nagyon régen. Elhamvadt a lángja, hamuját a szél vitte el azóta, Csak az emlék maradt, meg egy régi magyar n tovább a dalszöveghez 2661
Bognár Gyula: Édesanyám kapujára Édesanyám kapujára fölfutott a rózsa, Haloványzöld a levele, piros a bimbója. Este, mikor ragyognak a csillagok az égen, Piros rózsák illata száll a nyáresti szélben. Édesanyám, tovább a dalszöveghez 2639
Bognár Gyula: Nem rúgunk MI KI a hámból Isten veletek, Nótás gyerekek, töbet alig láttok már, Új kocsma nyitott, Megtaláltok ott, egy-egy pohár rátok vár! Régi cimborák, Gyertek ide hát, koccintsunk a holnapra, A bor, a tovább a dalszöveghez 2590
Bognár Gyula: Mit akarok én Mit akarok én, Magam sem tudom, Végigfut a fájó könny a sápadt arcomon. Kavarog a szél, Hamar utolér, Idehoz egy emléket, mely már semmit sem ér. Kavarog a szél, Csöpög az eső, tovább a dalszöveghez 2468
Bognár Gyula: Jaj, de nagyon szerettem az apám borát Jaj, de nagyon szerettem az apám borátinni, Tüzes bor az a javából, nem pancsolta senki. Ha megiszom néhány decit, veszedelmes, forró tűzben égek, Tüzes kedvvel megyek át a szomszéd m tovább a dalszöveghez 2432
Bognár Gyula: Megtaláltam mindazt benned Megtaláltam mindazt benned, amire én vártam, Szeretetet, megbecsülést, /mit/ szüleimtől láttam. Azt a szót, hogy "szeretlek én", pedig Ők csak nagyon ritkán mondták, Ha gond volt a tovább a dalszöveghez 2428
Bognár Gyula: Én csak azért iszom Én csak azért iszom, /mert/ Fáj a szívem nagyon,mindenestől teutánad. Te pedig csak nevetsz, Csókokkal hitegetsz, csak azt mondod: várjak, várjak. Mivelhogy a szívem fájós, Nekem a bo tovább a dalszöveghez 2389
Bognár Gyula: Kopog a tél Hópihék, hópihék, inci-finci hópihék! Hulljatok, hulljatok, az erdőlakók várnak. Szálljatok ránk, hópihék, Havas legyen a vidék. borítsátok hófehérbe az erdei tájat. Mert ha tovább a dalszöveghez 2139
Bognár Gyula: Ha én egyszer házasodnék Ha én egyszer házasodnék, meggondolnám kit vezetek majd az oltár elébe. Csak olyat, ki a csókomért tüzes csókját adja nekem érte mindig cserébe. Azon kívül nem sokat jár kicsi száj tovább a dalszöveghez 1989
Bognár Gyula: Somlóhegyi borocska Somlóhegyi borocska, meg csókos ajkú menyecske, Egyebet én nem kívánok, szebb már úgyse lehetne. Leballagok a pincébe, tapogatok a sötétbe', barátom! Mindig csak az üveg száját, meg tovább a dalszöveghez 1844
Bognár Gyula: Nefelejcs Nefelejcs a kedves virágom, Halványkék színét úgy imádom, Bejárom a széles mezőket, Szedek is egy csokrot belőre. Azt kívánom, édes hazám, itt, Szóljon még a nóta sokáig, M tovább a dalszöveghez 1746