olyan, mint egy furcsa játék
egy öntudatlan, szép ajándék
nincs esély rá, hogy újrakezdheted
ha mégis lenne, hát akkor sem teszed
csak megvakulsz a napsugártól
fényeket látsz az éjszakából
és kezed csendben a tűzbe tartod
és ízlelgeted a virágillatot
a fájdalomtól telitorokkal
üvölteni, néha semmi okkal
az ágyban fekve, elfetrengve
másnap délig, aztán alva kelve
nem tudod, mitől félsz
ha fájva szenvedsz, miért nem kelsz fel?
nem tudod, mitől félsz
jobb lehet még, minden kezdet nehéz
hajad selymét körbefonni
melléd ülni és a kezed fogni
tőled egykét pofont kapni
sírva téged menni hagyni
hóba esni a fagyos télben
és jó lenne majd egyszer a szélben
nagy farkú négerekkel állni
részegen és röhögve hányni
felfedezni egy titkos ajtót
összetörni egy kölcsönautót
rendőrökkel versenyezni
parkban este szeretkezni
nem tudod, mitől félsz
ha fájva szenvedsz, miért nem kelsz fel?
nem tudod, mitől félsz
jobb lehet még, minden kezdet nehéz
sört vedelni, füvet szívni
hanyatt esni és verset írni
gitározva, jót zenélve
érted és csak a mának élve
elfelejteni a törvényeket
ha hátrahagynád a rég megunt helyed
hogy megláthasd a napvilágot
ami napvilágot benned látott
megérezni a szennyvíz illatát
a boldogságod rothadásszagát
egy nagyot dobni még utolsóra
és mosolyogva feküdni a koporsóba
nem tudod, mitől félsz
ha fájva szenvedsz, miért nem kelsz fel?
nem tudod, mitől félsz
jobb lehet még, minden kezdet nehéz
azt hiszed, rosszul élsz
hidd el, hogy sírni boldogság
nem tudod, mennyit érsz
lehet, semmit, de elrontani nehéz