Egy érzés
Juniker
Szétfoszlott a vágy, mert eltűnt miben hittem, csalódtam már sok mindenben, elveszett a hitem. Elmerülve négy fal között szokás szerint egyedül, amit suttog az éj szava az sötétségben kimerül. Valami véget ért, ami el sem kezdődött, színnel teli világom színtelenre vetkőzött. Elsorvadt a melegség, hidegségbe öltözött, minden egyes pillantásba a gyűlölet beköltözött. Megváltozott valami, amit szépnek láttam, cserbenhagyott valaki, kitől nem ezt vártam. Elhanyagolt könyvekben felperzselve sorok, elhullajtott könnycseppben elfelejtett korok. Elringatott álmokban elsüllyedő vágyak, nyitva hagyott kérdések, kifeszített szárnyak. Fellobbanó gondolatban felcsillanó harag, elcsituló érzelmekből elnémuló harang. Fel nem adott álmokból földbe tiport érzések, szertefoszló pillanatban nagyon fájó kérdések, széttárva a pillantás, üresedő nézések, hozzám vágott gondolatban kínnal teli sértések.
Refrén:
Egy érzés, egy kérdés, egy elhullajtott nézés, egy gondolat, egy sértés, egy bizonytalan lépés, eldobva a jelen és elfeledve a múlt, felborított mindent, aki hozzá nyúlt.
Egy érzés, egy kérdés, egy elhullajtott nézés, egy gondolat, egy sértés, egy bizonytalan lépés, eldobva a jelen és elfeledve a múlt, felborított mindent, aki hozzá nyúlt.
Elmúlnak az évek és szétfoszlanak nevek, nem nyúlnak már felém a segítőkész kezek. Hányan megismertek és hányan elfeledtek, sokan nem szerettek és sokszor kinevettek. Kérdésekben kérdések, furcsán ható érzések, szembe szúrnak szemtelenül gúnyolódó nézések. Nagyot veszítettem, mert meghalt az én Kincsem, összefonom ujjaim, de reményem már nincsen. Miért fáj minden érzés? Mi az, ami gyötör? Ez lenne az életben egy kín keserves gyönyör?
Nem adom fel, hidd el, csak összetörve állok, könnyben úsznak szemeim, a csodára várok. Nem én kocáztattam, mégis én vesztettem. Elítéltek engem, de nem volt bűnös tettem, nem bízom már semmiben, nem segíthet senki, csalódtam a reményben, köszi szépen, ennyi. Nem én választottam, mégis végig kell majd mennem, szép lesz az ígéret, de nem szabad megtennem. Nem kell most már öltet, és nem kell ide talány, jöhet akár bármi, megfojthat a magány.
Refrén:
Egy érzés, egy kérdés, egy elhullajtott nézés, egy gondolat, egy sértés, egy bizonytalan lépés, eldobva a jelen és elfeledve a múlt, felborított mindent, aki hozzá nyúlt.
Egy érzés, egy kérdés, egy elhullajtott nézés, egy gondolat, egy sértés, egy bizonytalan lépés, eldobva a jelen és elfeledve a múlt, felborított mindent, aki hozzá nyúlt.
Refrén:
Egy érzés, egy kérdés, egy elhullajtott nézés, egy gondolat, egy sértés, egy bizonytalan lépés, eldobva a jelen és elfeledve a múlt, felborított mindent, aki hozzá nyúlt.
Egy érzés, egy kérdés, egy elhullajtott nézés, egy gondolat, egy sértés, egy bizonytalan lépés, eldobva a jelen és elfeledve a múlt, felborított mindent, aki hozzá nyúlt.
Elmúlnak az évek és szétfoszlanak nevek, nem nyúlnak már felém a segítőkész kezek. Hányan megismertek és hányan elfeledtek, sokan nem szerettek és sokszor kinevettek. Kérdésekben kérdések, furcsán ható érzések, szembe szúrnak szemtelenül gúnyolódó nézések. Nagyot veszítettem, mert meghalt az én Kincsem, összefonom ujjaim, de reményem már nincsen. Miért fáj minden érzés? Mi az, ami gyötör? Ez lenne az életben egy kín keserves gyönyör?
Nem adom fel, hidd el, csak összetörve állok, könnyben úsznak szemeim, a csodára várok. Nem én kocáztattam, mégis én vesztettem. Elítéltek engem, de nem volt bűnös tettem, nem bízom már semmiben, nem segíthet senki, csalódtam a reményben, köszi szépen, ennyi. Nem én választottam, mégis végig kell majd mennem, szép lesz az ígéret, de nem szabad megtennem. Nem kell most már öltet, és nem kell ide talány, jöhet akár bármi, megfojthat a magány.
Refrén:
Egy érzés, egy kérdés, egy elhullajtott nézés, egy gondolat, egy sértés, egy bizonytalan lépés, eldobva a jelen és elfeledve a múlt, felborított mindent, aki hozzá nyúlt.
Egy érzés, egy kérdés, egy elhullajtott nézés, egy gondolat, egy sértés, egy bizonytalan lépés, eldobva a jelen és elfeledve a múlt, felborított mindent, aki hozzá nyúlt.
kapcsolódó videók
