A múlt, ahogyan fordult,
látom, hogy fojtogat.
A szíved a gond, látom, hogy sérült,
számolom a foltokat.
Nézd, valaki megbánt,
s valaki megbocsát,
valaki hős, valaki nős,
valaki jó barát.
Annyi minden bántott régen,
de ragyog egy új nap az égen.
Várj, az ami fáj,
tudod, hogy úgysem válhat köddé,
csak kérj, sohase félj,
gyere én el nem hagylak többé
ha szeretnéd.
Nézd, ilyen az élet:
álom és ébredés,
igazi volt, s így belefért minden
csoda és tévedés.
Mindaz, ami elmúlt régen,
miért tart még mindig féken?!
Várj, az ami fáj,
tudod, hogy úgysem válhat köddé,
csak kérj, sohase félj,
gyere én el nem hagylak többé
ha szeretnéd.
Bánkódnod kár,
mi volt elmúlt már,
eljött a nyár,
új élet vár.
Legjobb, ha lépsz,
csak érints, ha félsz,
szólnod sem kell,
csak felejtsd már el!!!