Gyere ülj ide mellém, elmondom, amit tudnod kell:
az életem jó így, s úgy érzem, sose vesztesz el.
De látom rajtad, hogy mégis félsz,
néhány emlékben elvesztél,
pedig más volt rég,
bárcsak elhinnéd!
Nézz csak rám,
érj hozzám,
ne tévedj el,
amit érzel, azt hidd el!
Hangomból
ismersz jól,
ahogy érzel, úgy higgy el,
s ha kínoz a kétely,
vagy valami fáj,
sohase félj,
csak bújj hozzám!
Téged az bántott, hogy pár dolgot sose mondtam el.
Nem tudom mért, talán azt hittem, neked tudnod kell.
És maradt jó néhány titkom még,
meg is súgnám, hogyha kérdeznéd,
amit érzek rég,
mért is szégyellném?
Mért hinnéd, hogy bántlak én,
Óó, félelmed, ha gyötör kérdezz még,
csak kérdezz még,
és hogyha bennem így is kételkedsz,
hát nem kell szólj, csak ölelj át!