Valaki szól, de még nem hallom,
csak érzem sóhaját.
Szívem régi ábrándját
ölelő karja fonja át.
Az a Valaki él, de még nem látom,
csak érzem két kezét.
S ahogy néha hozzám ér,
bennem az élet árad szét.
Kicsit ismeretlen még,
de gyönyörű ábránd
ami vár ránk….
Tudom, már Valaki bennem él,
akit a nap ma még nem ér.
Akit, míg élünk, óvnunk kell,
s aki majd általunk nő fel.
- Egy darab a testünkből,
a vérünkből.
Valaki fél, hisz még nem tudja,
hogy nincs is egymaga.
És ha eljön nemsoká,
mennyien várunk itt majd rá.
Az a Valaki benn soha nem hinné,
hogy tőle minden más.
S míg az égig el nem ért,
ébrednünk mindig lesz miért.
Kicsit ismeretlen még,
de többé nem ábránd,
ami vár ránk…