Valahol egy papírsárkány
magasan, a mesék szárnyán szállt,
de egyszer köddé vált.
Aki voltam, s aki lettem
ugyanaz, csak több a gyertya már,
mi a tortámon áll.
Bár felnőttem már,
a homokváram most is építem
és ma sem élek félelem nélkül,
s a napok végén most is elhiszem,
minden jó lesz végül.
A szép mesék,
pár régi kép,
mit a gyermek őriz még,
az szenvedély,
nélkülük én is más lennék.
S ez a szenvedély,
mit meg nem ért,
aki nem sírt úgy, mint én
egyszer rég
egy papírsárkányért.
Már jobban lépek, s égig érek
de igazán még most sem nőttem fel,
s miért rejtsem el?
Bár néhány új seb lassabban gyógyul,
arcom lángol, hogyha végre hó hull,
annyi éven túl.
Bár felnőttem már…
A szép mesék….
Volt sok perc
és volt pár év
így lettem,
ki voltam rég
bár felnőttem már….