Pár iszonyú nap volt, rám semmi se várt.
Széthullott szívemben már nem volt fény,
csak a félhomály.
Nézz vissza a múltba, hív egy régi vágy:
hány éve tudjuk már,
hogy játszani kell, hogyha fáj.
- Hé, gyere játssz velem!
- Fogd meg a két kezem, gyere és mondd el, hogy kell!
- A játék csak úgy szép, ha minden fejre áll,
- fenn a hold, hát táncoljunk a másik oldalán.
- Csak érezd, és élvezd, és nincs is több szabály,
- mért ne tenném, látom az élet nem vár rám.
- Ha fáj még, hát játssz még, és tudd, hogy nincs határ,
- meg nem tiltja senki sem, hisz néha ennyi jár.
- Hidd el, több nem kell, mert itt van már a cél:
- ha játszom, közben érzem, az élet mégis szép.
Pár igazi játszma,
pár igazi tét.
Miért baj, ha vesztesz,
hidd el, az csak egy újabb esély.
Míg gyerek az ember,
minden egyszerű még.
Ám tudom, felnőttként
a játék néha nehéz.
- Hé, gyere játssz velem!
- Fogd meg a két kezem, gyere és mondd el, hogy kell!