Ha az Isten úgy gondolná,
s holnapra meggazdagodnám,
lenne pénzem, mint a pelyva,
s az én népem nem búsulna.
Megadnám én adósságim,
lerónám a tartozásim,
csak azt nem adnám meg soha,
mire nincs világ aranya.
Egybehívnám nemzetségem,
belaknánk a fél vidéket,
s legfôképp, hogy együtt volnánk,
nem csak akkor, ha bú jô ránk.
Adnék nagynak és kicsinek,
fiatalnak és öregnek,
házára és jószágára,
pincéjére, kamrájára.
Adnék én a köz javára:
Jó deákra, tanodára,
templomra és bibliára.
tanítónak, faragónak,
papnak és a kurátornak,
írónak és könyvtárosnak
asztalosnak, kerekesnek
szabónak és kenyeresnek
kovácsnak és hegedűsnek
hívônek és hitetlennek,
koldusnak, komédiásnak,
cigánynak és páriának.
Ha valakit nem említék,
ne búsuljon, hiszen adnék.
neki is, én mindenkinek,
de csak mind a jó embernek.
Mikor evvel mind megvolnám,
ami maradt, megolvasnám,
s mennyit adtam vissza mentôl
az engem ért szerencsébôl.
//:Ott volnék én, akárcsak ma,
remélem, hogy nem hiába.://