Gyere velem
Killakikitt
inkább gyere kicsi velem rózsát szedni!
A tűzre szoktam én minden nap rossz fát tenni,
szeretem mástól a dzsót beszedni,
de engem soha ne merjen senki se leszedni,
mert zsebből egyből egy 8 miliset veszek ki
te senki, a környéken kivézlek és ennyi,
a pékek kifaggatnak és benttartanak, de meddig
türtem hogy tarthassanak testvérem, de csak eddig
4th Disciple alapja bármikor szét tud tenni
Kikattanunk erre most fogjuk igazán kenni,
úgy bekészít a szöveg hogy nem tudsz majd hazamenni.
ScarCity a szektám a fülednek egy kis nektár.
Tirpa nem menekül a bejárat előtt megvár.
Penge a nyelve a szlenge az kajak megvág,
kinyírod a volt csaját azt nyugodtan kend rá.
Csajozik simán pedig nem újított még verdát,
lemond egy csütörtököt megbeszélnek egy szerdát.
Az ütemek kegyetlenek úgy mint egykor a kelták,
basszad fel a basszust hogy repedjen meg a membrán.
A nevemet haver tartsd tiszteletbe,
mert nekedmegyek mint egy démon a tiszteletesnek.
Ezek a srácok a pénztől már tízszer elestek,
amíg mások kiadják azt amit tőlünk lestek.
Beszopatom a gépezetet,
a médiából kitörlöm az ékezetet.
Az utcán a dílerekkel én értekezek,
és hogy elszívjuk a füvet azzal egyet értek..
Ha van rolexed, tedd le tétbe,
és add a pénzed én erre kérlek
Kötelez minket a név,
magával ragad a hév,
hogyha beszólsz nekünk,
nyakadat szegi a hév.
Itt a krúnak a krémje munkában gazdag az év,
és ahhoz hogy leszopjon a csajod elég a név.
Ott áll a parton veled meg elmegy a hév,
túl tenné magát rajtam de nem elég neki egy év.
Húzd ki magad rendesen, fontos a tartás.
Tirpa vagyok ismertebb nevemen meg a baltás.
Kés is van nálam a fejedet hamar megvágom,
kiköpöm a füledet de előtte jól megrágom.
Halál a csicskákra taposd el a gyengéket,
A sötét utcán elővillatjuk a pengéket.
Azért van bajod max mert én vagyok a jelképed,
Rámlőhetsz te geci mert úgyis vágom,hogy elvéted.
Aki velünk kezdett az idáig elvérzett,
ráveszlek hogy hallgasd te is a legdurvább terméket.
Soha nem múlod felül a brilliáns elménket,
szétbaszunk te geci ha AZA dzsóját te eltéped!!!
album címe: Ne szarakodj!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: ScarCity
zeneszerző: Jakab András
szövegíró: Jakab András
Szarvas Dávid
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 60252