Sötét az ég, sehol semmi remény,
gyere, fordulj felém – legalább.
Nézz rám, s már nem is félek én.
Sötét az ég, ezer felhő kering,
téged hívlak megint – gyere hát.
Nézz rám, fogódzkodj belém,
és az égbolt szegletén
újra minden csupa fény!
Nézd, nézd, fenn a szivárvány szép ívét,
nézd, nézd, nincsenek felhők,
elmúlt a zápor rég.
Kék ég bársonya fénylik, ó mily szép!
Látod, nyílnak a rózsák,
nyílik a százszorszép.
Hát induljunk el kéz a kézben,
fussunk át a tarka réten,
drágám!
Ma rálépünk egy harmatcseppre,
s felszállunk a fellegekbe
álmok szárnyán.
Eltűnt már a szivárvány, köddé vált,
s épp így szállt el a bánat,
s minden, mi eddig fájt.
A szép szivárvány köddé vált,
s a bánat, ami eddig fájt,
elszállt.