Halott arcaikról elveszett a remény,
Testükbõl eltávozott lelkük, és lelkükbõl kihúnyt a fény,
Végignézem népem elhullását,
Nemes, igaz birodalmam pusztulását,
Eltemetem népem lemészárolt hõseit,
Sírba dobom testvéreim lehullott fejeit,
Váram tüzét oltom és elszórom a földbe hamvait,
Hogy fogadja magába, mint népem halott isteneit!
Alattvalóim vérében elmerülök,
Szökött rabként a hazámból menekülök,
Pallost ragadva harcolok a világgal,
A sötét démonok gonosz urával,
Bosszúra éhesen nézem a temetõket,
Mert csak azt látok mindenhol, és sehol túlélõket!
Népem fekszik ott, akiket megaláztak,
Kegyetlenül, vágtatva lemészároltak,
Sötét, mély gyászomból született gyûlölet magvait
Lelkemben hordom, mint az istenek hamvait!