Az éjszaka keserű órái
Téveszme
Magam alatt látom nyílni a halvány-sötét vermet
Füstös lépcsők visznek le a föld alá magukkal
Senki nem szól, egyedül vagyok elátkozott szavakkal
Az éjszaka keserű óráiban a fejem a párnába fúrva
Szinte hallom, hogy lélekjelenlétem az utolsókat rúgja,
Dobogása megidézi a bukott ügy szellemét,
Egyedül, pontok közt felkiáltójelként!
Szíved üres, elméd tompa,
Dugd a fejed a homokba,
Nem számítok csak magamra,
Ha kell, véremmel írom a falra,
Hogy ember maradj,így cáfold meg a Nagy Emberevőt
Soha, soha, soha ne felejtsd el gyűlölni őt!
Ijesztően egyértelmű összefüggéshalmaz,
Ha másra nem is, legalább arra felhatalmaz,
Hogy az ősi törvényeket a hitványak fölé helyezzem
Ami elpusztít, az ellen támadással védekezzem
Szíved üres, elméd tompa,
Felejtésre programozva,
Ha érzem, nem figyelsz szavamra,
Véreddel írom fel a falra,
Hogy ember maradj,így cáfold meg a Nagy Emberevőt
Soha, soha, soha ne felejtsd el gyűlölni őt!