1. Van, ki feladta már,
S csak a csodára vár.
Van, ki szótlanul ül,
S a hideg télre készül.
R1. Nézik ôket megvetôen,
Hideg szívvel elítélnek,
Gúnyolódnak, nevetgélnek,
Félrenéznek.
2. Van, ki nyugodtan áll,
Vagy részegen kiabál,
Van, ki harcolna még,
De nem érzi régi erejét.
R1.
R2. Ott a mindenen túl,
Hol nem kap választ a lélek,
Ott, hol nincs visszaút,
Emberek élnek.
Élnek?
instr.
3. Van, ki többé nem kér,
Fásult közönyben él,
Van, ki belôve áll,
Zsibbadt mámorba száll.
R1., R2., R2., R2.