VERZE1:

Kettő-dupla-nulla-kilenc esztendő, exan hulla,
Ő szívből jövő eredendő bűnt hordozva magában,
Megdöbbentő, ne vágj a szavába...bele,
Mert mennydörgő elme talál ma gazdára,
Várva-várja, hogy megtalálja az áldozatát,
Kit időtlen idők óta figyelemmel kísér, nyomába szegődve,
Nem állhat ellen ember, kit megtalál egyszer életeken át kísért,
Nincs erőd, gyenge vagy, bár merészen bátor,
A hajsza körönként körülvesz, míg mindenki elpártol,
Mellőled, kritikus kitétel: senki sem győzhet!
A láthatáron túl, hol minden elhalványul ő szent,
Volt valaha, sivár fikciók férgelték lelkem fodraiba,
Kóros képzeteim, véres valóságom takarva itt ma,
Megannyi hiba derül fényre, sosem hittem, hogy végre mindennek vége!

REFRÉN:

Sosem tudtam, mikor alakultam elvakult bolonddá,
Széttépő keserveim égetik sebeim, hol ott már...
Kényszeresen otrombán cselekszem, eredendő bűnbe estem,
Benső kínjaim börtönbe rekesztve engem,
Leláncolják lépteim, kalodába kényszerítik lelkem.

VERZE2:

Sosem hittem el, hogy végre mindennek vége,
Éjelenként feleszmélve felnézek a sötét-kék égre.
Ezernyi csillag-tenger vár ott rám tétován,
Ködös képzeteim léptein elnyel a félhomály.
Vérbe lábadt szemeim tettre kész tűzben állva,
Annyira fázom, szélsőséges fikciók üldöznek már...
A mély-torkába, testemet átjárja szüntelen fájdalom,
Leplezve bánatom, lángoló lelkem tükrében porrá hamvadó,
Érzelmeim magasztalnak távol mennyei gátakon,
Túl e világon, tudatom alatt, választ keresve mi kiutat mutat.
Vérző hangulat, emberfeszítő fertő mentelmem záloga,
Ájtatos érzések szúrta szívemet nem rejthetem máshova.
Sárba tiporta évek, mit végtelen megvet Ex bárhol,
Elenyészek a horizonton, vár a sosem látott angyali mámor!

REFRÉN:

Sosem tudtam, mikor alakultam elvakult bolonddá,
Széttépő keserveim égetik sebeim, hol ott már...
Kényszeresen otrombán cselekszem, eredendő bűnbe estem,
Benső kínjaim börtönbe rekesztve engem,
Leláncolják lépteim, kalodába kényszerítik lelkem.

VERZE 3:

Kalodába kényszerített valóságom nem látja senki,
Beretta tekintetek szegeződnek rám, ott hol szebb hit...
Szerint mindenki némán áll ostobán, egy Megváltóra várva,
Sátáni gondolatok keringetnek, de nem zuhanok poklok-poklába.
Szárnyaim madártávlatba kitárva, a Harmónia Fellegvár az iránya.
Gondolatok koptatta jelenben a magasba szállnék...
De hiába, mert a Földre visszarántott egy tűzben forgó árnyék.

REFRÉN:

Sosem tudtam, mikor alakultam elvakult bolonddá,
Széttépő keserveim égetik sebeim, hol ott már...
Kényszeresen otrombán cselekszem, eredendő bűnős lettem,
Benső kínjaim börtönből eresztve engem,
Felszabadultak lépteim, de kalodába kényszerült a lelkem.