/Késik az éjszakai. Külvárosi./
Szelek szárnyán száll a melódiám,
Az egómra épített teóriám.
Közeli buszmegállóban a szám be nem áll,
Összefüggő mondatok egymás után, naplemente,
Felkelte, és lett-e, a telepre az éjszaka leple alatt.
Lepnek meg az első eső cseppek,
Amikor az ereszeken megtörik a csendet.
Gyúrom a nyelvbe, gyújtom a denket,
A köztéri lámpa izzója kiégett.
Csövesek, veszekednek a boron,
A hullámpapíron a szemközti padon.
A sarkon, integető lány kiabál:
"Taxi!", lassít, lehúzódik, megáll.
Eláll a zápor, dobom a csikket,
Csillogó csillagok vigyáznak minket.
Kóbor korcsok kortyolják a pocsolyát,
Ide lehet hallani gyárak moraját.
A helynévtábla áthúzva,
Éjféli randevú a lépcsőházban.
Kacsázva, bőrig ázva, átfázva,
Repedt sarokkal lép a zebrára.
Dongók, szegyélyezik a kopott járda blokkot,
Most hagyja ott a non-stopot,
Egy ismerős autó,
Tetőn egyensúlyozó alvajáró.
Levél és szemét kerékből késő
Esti semmi nyári szellő.
Harmónia, teljes a nyugalom,
A dalom abbahagyom, itt a buszom.
/És még nincs vége./