Ég és Föld km. Diaz
SP Éder Krisztián
SP: Jó, ja, ja, na…
Én már láttam közelről, ahogy lement a nap,
A madarak mellettem repülnek el, a szél engem simogat,
Engem takarnak a felhők, én, meg eltakarlak Föld,
Átadom a tetteim, hiszen én csak az Ég vagyok!
Látom a szemed, látlak, hogyha egyedül vagy,
Látom, ha összejön, hogyha nem sikerül,
tudod, egyszer minden kiderül, ez az élet!
Ismerős? Nem kell hazudni, hidd el így lesz a kisgyerekből hős!
Hány nős van, aki félrekúr, hány barát, aki csak haver,
Hányszor mondtam már, hogy legyél te, ne pedig fanel,
Hányszor kértem őszinteséget, már rég elveszett a bizalom,
Néha tényleg úgy érzem, hogy ezt a napot kihagyom,
Utána kiadom, azt a mocskot, amit kaptam.
Brékó! Vétel Föld! Ez tényleg nem egy szappanopera,
Itt nincs újra, csak egyszer lehet tenni, nincsen dublőr helyetted,
Itt tényleg megüt a Brandy, a színjátszás elég, mert már
Nekem ég az arcom, mert én tartom a hátam, pedig már elgyengült a lábam.
Szerintem hiába vártam, hogy leesnek a csillagok,
De nem tehetek semmit, hiszen én csak az Ég vagyok.
(Én csak az Ég vagyok.)
Refrén:
SP: Innen fentről olyan más, mindent másképp hozok szóba.
Diaz: Mert, ami nektek puszta tér, az nekünk csak egy szoba.
SP: Az nekünk csak egy szoba…
Diaz: Van, hogy kérdezem az Úrt: Mond, miért teremtettél?
Egy szűk szoba voltál, de mégis terem lettél.
SP: Te nem vettél ember számba. Mond meg, mért etettél!
Diaz: (Mond meg, mért etettél!)
Diaz:
Minden hajnal azt nézem, hogy a Hold harcot vív a Napkoronggal.
Akár a tisztaság a korommal, vagy mint jómagam a korommal.
A Vénusz hintázik az égbolton,
Ezt látom a kék folton, amit felfestettél kezeddel.
Én csak a Föld vagyok, ne félj tőlem! Az eső után is csak pár kavics,
Mit fönt hagyok a felszínen.
Majd magamba szívom ezt is, raktározom, mert ebből táplálkozom.
Az Oázis már tenger, mert a kevés is elég.
És ami számodra elérhetetlen az később elér.
Olykor hallgatom a csöndet, ismerős dalt dúdol.
Ilyenkor a tinta mereven fénylik a papíron a bútól.
Az álmok tengerén egy kis sziget voltál,
Gondolataim közt festmény. Mára csak történelem,
a kört én lelem a négyzetben, a sört még nyelem, ha kell a mámor.
A tegnap halott, de a mai nap már terhes, azaz megfogant a holnap,
így lesz életünk teljes. Én csak a Föld vagyok.
Ne félj tőlem! Az eső után is csak pár kavics, mit fönt hagyok.
Refrén
Én már láttam közelről, ahogy lement a nap,
A madarak mellettem repülnek el, a szél engem simogat,
Engem takarnak a felhők, én, meg eltakarlak Föld,
Átadom a tetteim, hiszen én csak az Ég vagyok!
Látom a szemed, látlak, hogyha egyedül vagy,
Látom, ha összejön, hogyha nem sikerül,
tudod, egyszer minden kiderül, ez az élet!
Ismerős? Nem kell hazudni, hidd el így lesz a kisgyerekből hős!
Hány nős van, aki félrekúr, hány barát, aki csak haver,
Hányszor mondtam már, hogy legyél te, ne pedig fanel,
Hányszor kértem őszinteséget, már rég elveszett a bizalom,
Néha tényleg úgy érzem, hogy ezt a napot kihagyom,
Utána kiadom, azt a mocskot, amit kaptam.
Brékó! Vétel Föld! Ez tényleg nem egy szappanopera,
Itt nincs újra, csak egyszer lehet tenni, nincsen dublőr helyetted,
Itt tényleg megüt a Brandy, a színjátszás elég, mert már
Nekem ég az arcom, mert én tartom a hátam, pedig már elgyengült a lábam.
Szerintem hiába vártam, hogy leesnek a csillagok,
De nem tehetek semmit, hiszen én csak az Ég vagyok.
(Én csak az Ég vagyok.)
Refrén:
SP: Innen fentről olyan más, mindent másképp hozok szóba.
Diaz: Mert, ami nektek puszta tér, az nekünk csak egy szoba.
SP: Az nekünk csak egy szoba…
Diaz: Van, hogy kérdezem az Úrt: Mond, miért teremtettél?
Egy szűk szoba voltál, de mégis terem lettél.
SP: Te nem vettél ember számba. Mond meg, mért etettél!
Diaz: (Mond meg, mért etettél!)
Diaz:
Minden hajnal azt nézem, hogy a Hold harcot vív a Napkoronggal.
Akár a tisztaság a korommal, vagy mint jómagam a korommal.
A Vénusz hintázik az égbolton,
Ezt látom a kék folton, amit felfestettél kezeddel.
Én csak a Föld vagyok, ne félj tőlem! Az eső után is csak pár kavics,
Mit fönt hagyok a felszínen.
Majd magamba szívom ezt is, raktározom, mert ebből táplálkozom.
Az Oázis már tenger, mert a kevés is elég.
És ami számodra elérhetetlen az később elér.
Olykor hallgatom a csöndet, ismerős dalt dúdol.
Ilyenkor a tinta mereven fénylik a papíron a bútól.
Az álmok tengerén egy kis sziget voltál,
Gondolataim közt festmény. Mára csak történelem,
a kört én lelem a négyzetben, a sört még nyelem, ha kell a mámor.
A tegnap halott, de a mai nap már terhes, azaz megfogant a holnap,
így lesz életünk teljes. Én csak a Föld vagyok.
Ne félj tőlem! Az eső után is csak pár kavics, mit fönt hagyok.
Refrén
kapcsolódó videók
