Emlék feat. Young G

Bruce Dynamit

Young G:
5,6,7 és
Ez az emlék annyira szétszed engem, mert pillanat nem tudom mit kéne tennem, eddig megvettem vagy elvettem, de most mindegy és élvezem.
Mert mondhatnám azt is, hogy milyen rossz az élet, behunyt szemmel várhatnám a véget,
de nem akarom, hogy így legyen minden amit csinálok kín legyen.
Azt is figyelembe kéne venni emberek közösen mit kéne megtenni: Testvériség, Béke, Tisztelet, Szeretet.
Gyere kincsem add ide a kezedet és együtt ketten a jóba bele vágunk nem kell most már azon meditálnunk, hogy mi lesz ha rossz lesz, mer így a jó. Pontosan ez lesz ami nekünk való.

Ref.:(Bruce)
Nekem így volt jó,
Neked úgy volt jó,
Nekünk úgy lesz jó, ha az emlék nem múlandó.

Nekem így volt jó,
Neked úgy volt jó,
Nekünk úgy lesz jó, ha az emlék nem múlandó.

Young G:
Egy újabb fejezet következik most és, hogy vázoljam amiatt fogok papirost.
Azt a rengeteg bűnt ami volt körülöttem elhajítom, mert már rá jöttem, hogy nem az számít, hogy mennyire rossz hanem, hogy mennyi szép emléket okoz.
A spanokkal töltött őrült percek, vagy az egymást megviccelő heccek.
Ó mennyire tetszettek azok az esték mikor kényeztettük a kis csajok testét.
Na tessék folytatom én ha megkérsz de nem hagyhatod ezt az életet, mert élvezni félsz.
Találj te is magadnak egy álmot a zenét a bulikat vagy esetleg a táncot és meglátod, hogy igazam volt ha az érzés téged is felkarol.

Ref.:(Bruce)
Nekem így volt jó,
Neked úgy volt jó,
Nekünk úgy lesz jó, ha az emlék nem múlandó.

Nekem így volt jó,
Neked úgy volt jó,
Nekünk úgy lesz jó, ha az emlék nem múlandó.

Bruce:
Nekem így, neked úgy, de most mindenki megvadul csak mi maradunk, ahogy eddig voltunk, ketten mindent meg oldunk.
Nem számít semmi már úgysincs mit tenni már, mert melletted úgy is minden évszak nyár.
Pózolj mert készül a kép klik-klik így lesz emlék, ha újra kezdhetném akkor is mindent ugyanígy tennék.
Nem számít semmi már úgysincs mit tenni már történhet bármi, mi maradnánk egy álompár.

Ref.:(Bruce)
Nekem így volt jó,
Neked úgy volt jó,
Nekünk úgy lesz jó, ha az emlék nem múlandó.

Nekem így volt jó,
Neked úgy volt jó,
Nekünk úgy lesz jó, ha az emlék nem múlandó.
előadó: Bruce Dynamit
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 15819
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i