Egy pesszimista országban,
mindenki kómában.
Egyesek kordában,
röhögnek jó páran.
Senki se bízik,
és az a mondat hírlik.
Hogy elveszett a remény,
és ez bizony kemény.
Úszunk az árral,
fegyverrel meg tárral.
Megkötött kézzel,
elveszített pénzzel.
Néhány igaz ténnyel,
jó pár hazug résszel.
Újabb fajta hírrel,
magamat a rímmel.
Megtalálva, segítő kezet nyújtok,
a reménytelenség gödrében gyorsan tüzet gyújtok.
Hogy legyen végre fény,hogy lásd a ki utat,
hisz ez az ami után most már mindenki kutat.
Én nem magamnak mondom ezt,hanem bizony nektek,
mert a pesszimista kölkök táborában egyre többen lettek.
És minél többen vannak,annál szarabb a helyzet,
hitét vesztett emberek. Most komolyan ez kellett?
Hát persze,mert miért ne hiszen a fájdalom is érzés,
de ennyi idősen tudhatnád,hogy mi a nagyobb érték.
Bár fojtogat pár gondolat,de optimista legyél,
hidd el nekem hogy legalább egy próbát megér.
Én a számok végére valamiféle hitet adok neked,
de rajtad múlik ezek után,hogy mi is lesz veled.
Hogyan éled meg miként és mikor,
de téged többé már senki el nem tipor.
Egy pesszimista országban,
mindenki kómában.
Egyesek kordában,
röhögnek jó páran.
Senki se bízik,
és az a mondat hírlik.
Hogy elveszett a remény,
és ez bizony kemény.
Úszunk az árral,
fegyverrel meg tárral.
Megkötött kézzel,
elveszített pénzzel.
Néhány igaz ténnyel,
jó pár hazug résszel.
Újabb fajta hírrel,
magamat a rímmel.