(Bati)

most máshogy mondom el
ami zajlik az én fejemben
most máshogy érvelek
eltávozok, jön a végtelen...

majd beborít téged is
hisz nincs innen kiút
majd beborít mindent,
mint a száguldó kisvasút

leszállnék ha lehetne
a kis mező mellet,
amit kinéztem magamnak,
ahol veled lehetek

párban állva százan,
mint egy újszerű mesében,
aztán tovább álmodok
nincs kiút, elvesztem...

elvesztem benned,
a számok csak a számon,
a szívem mást diktál,
egyetlen ágon

kapaszkodom, tevagy az
másra nem várok,
bár nem vagy velem, mosolygok
belül mégis háborgok

önmagammal...
mit tettél velem,
hová lett a fegyverem,
mivé lennék nélküled?

folyamatos kérdések,
nem költői, de mégis
válaszolnék én,
de rajtam van a bilincs

amit rámtettél...yo
és én hagytam
elfordultam,
majd..visszaszaladtam

hozzád, mert kellesz
ölelj, mert kell ez
kiszáradtam..
de az ajkam még nedves

csókolj, mert kellesz
hiányodtól megvesz
legbelső énem,
ecpec kimehetsz,

aztán bejöhetsz,
ahogy be is jöttél
nyitva voltam neked,
te mégis eltűntél...

ez csak egy egyszeri nóta
többet nemfog ez majd hallatni
magáról semmit,
de a szíved talán megőrzi

azt hiszem fénykorban
járok veled újra
azt hiszem fél karral
a boldogságba jutottam

persze ki ne szeretné,
hogy örökre, meg boldogan
hogy veled legyen az,
amire mindig, pontosan

emlékszem majd vissza,
visszasírom minden este
ha meglátom a képet rólunk,
a szemem könnyes lenne

mert hiányozna, égne,
a boldogságtól félve
folytatnám az utam,
szerelmem félbetépve

hisz nélkülem már nem lehet
nemtud az maradni,
akiért egykor életem
is tudtam volna adni...

hasonló képletek,
igen ez egy párhuzam
közted és köztem,
már régen elfordultam

a felismerés szégyene,
én elszégyeltem magam
vörös lett a tollam,
mert a szívem érted dobban

rózsaszín szemüveg,
meg a szokásos maszlag,
mellőled nem moccanok,
hiába belém rúgnak

ez a folyamatos változásod
ez kell nekem tényleg,
hiányzol nagyon,
mégis megölnélek

visszaestem erősen
a sorok is élesek
miért vagyok itt?
mitől féltelek...

miért lettünk ilyenek
és miért félek folyton
hogy egyszer majd elmész,
hogy a szívem megszakadjon..

miért lettünk ilyenek
és miért félsz folyton,
hogy egyszer majd elmegyek
hogy a szíved megszakadjon..

bezár most a non stop,
mondom amit mondanom kell
szerelem helyett
a boldogsától löklek el

a karjaidban vagyok
úgy néz a két szemem
mint még soha nem néztek
veled tényleg mindenem

kijött az utolsó csepp
büszkén állíthatom,
ha majd más kezét fogod,
tagadd csak le...folyton...


...hogy történt egyszer ilyen is,
hogy megtaláltál, s én is
egybeolvadva
néztük milyen hogy milyen szépek is

amikor ezt írom,
a sebzett énem beszél
a legféltetteb kincsem,
a te szíveden henyél


talán ott is marad...
bízva bízok újra,
a könnyem is megindul,
mintha erős szél fújna

de...

mondd, hogy nem szeretsz
mikor a gatyám gombolod
mondd, hogy nem volt igaz
és fizetek, majd elhúzok

mert megérdemled
csak ez nem loreál
egy forintal sem többet,
a végzet úgyis kicsinál

majd felemészt végleg
talán látlak még ma este
talán köszönök is
talán vége lesz ma este

talán ma este majd felejtek
s csomagolok újra
talán én is megértem,
hogy a hibátlan is hiba

aztán elindulsz
kacsingat a múlt feléd
de már csak nevetsz azon
ahogy fúj a szembeszél

a szem beszél
a szád meg jár
de miért csak az beszél,
aki nem kell már

akivel semmiképp sem
amivel jövőtlen
az egész gondolat,
szerinted miért nem?

gondolkozzunk kicsit
most tényleg segítek
hogy bírd azt követni
hogy miért löklek

egyre messzebb
egyre távolabb
egyre egyszerűbb lesz...
ez a folyamat

vagy csak a szesz beszél?
megint a szembeszél
megint a te szád jár
na még egy pohárral

az érzés elvakít
azt látod amit nem látsz
szóval te is ez lennél?
a távkapcsolód elvált

nemhagy befejezni,
hogy őszintén elmondjam
ez is sok volt neked
tovább minek mondjam?

talán összeáll a fejedben
úgy ahogy van minden
talán megérted,
amíg mi olvasunk a zűrben..